Hirdetés

A Huawei biztosan nem kapja vissza 2021-ig a Google-támogatást



|

Amerika 2021. májusáig meghosszabbította a tiltóintézkedéseket, így már biztos, hogy nem mostanában kapja vissza a Google támogatását a Huawei.

Hirdetés

A Huawei az utóbbi egy évben elképesztően nehéz helyzetben volt az okostelefonok piacán, ugyanis az amerikai korlátozások miatt továbbra sem élvezi a Google támogatását, és így annak szolgáltatásait és appjait sem használhatja a kínai gyártó. Többen remélték, hogy a P40 széria megjelenésére megoldódik ez a kellemetlen ügy, de sajnos úgy néz ki, hogy erre még idén sem kerül sor. Amerika ugyanis meghosszabbította a tiltóintézkedéseket a Huawei ellen, egészen 2021. májusáig. 

Hirdetés

Donald Trump maga írta alá azt az elnöki rendeletet, amelyben megtiltja az amerikai vállalatoknak, hogy a nemzetbiztonsági fenyegetést jelentő telekomcégekkel együtt dolgozzanak.

A Huawei emiatt kénytelen volt a Mate 30 Pro és a P40 Pro csúcsmobilokat is Google-mentesen kiadni, az eladásai pedig ennek következtében folyamatosan csökkennek a nyugati piacokon. Sok elemző szerint csak azért nem kezdett mélyrepülésbe a gyártó, mert a hazai vásárlói extrém mértékben támogatják. Úgy fest tehát, hogy a Huawei kénytelen lesz folytatni az AppGallery és a HMS fejlesztéseit, valamint alternatívákat kitalálni a Google megoldásaira, remélve, hogy ezeket elfogadják a nyugati piac felhasználói. További érdekesség, hogy eddig mindig kapott 45-90 napos haladékot a meglévő eszközök támogatására a Huawei, de a legutóbbi május 15-én lejárt, és ezúttal már nem hosszabbított Amerika. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.