Hirdetés

A Huawei egyik beszállítója megbünteti azt a dolgozóját, aki iPhone-t vesz



|

A Menpad a kínai vezetéstől függetlenül is igyekszik visszavágni Amerikának, ezért mindent megtesz, hogy kiszorítsa a régióból az iPhone-okat.

Hirdetés

Amerika és Kína viszonya nem éppen barátságos az utóbbi időben. A kereskedelmi háború mellett nagyban rontja a helyzetet a Huawei-ügy, vagyis, hogy Meng Wanzhou pénzügyi igazgatót (aki az alapító lánya is) letartóztatták, és továbbra is Kanadában tartják fogva (majd kiadhatják Amerikának az Iránnal szemben hozott szankciók megsértése miatt - a vizsgálatok szerint az igazgató része volt egy műveletnek, amelyben a globális bankrendszeren keresztül üzleteltek Iránnal, mindez pedig illegális). A legrosszabb esetben a Huawei amerikai exporttiltás alá is kerülhet, vagyis olyan rémálomba keveredhet, mint nem is olyan régen a ZTE, amelytől majdnem az Androidot is elvették. 

Hirdetés

Nemrég Kína külügyminiszter-helyettese megfenyegette Kanadát, hogy súlyos következményekre számíthat, ha nem engedi azonnal szabadon az igazgatót. Kína további válaszlépései attól függnek, hogy mit tesz Amerika. 

A kínai vezetéstől függetlenül azonban vannak, akik már most akcióba lendültek. A South China Morning Post szerint a kínai Menpad, amely LCD-kijelzők gyártásával foglalkozik, és a Huawei beszállítója, a maga módján már vissza is vágott Amerikának. 

A Menpad ugyanis éppen annyira bünteti meg a dolgozóit, ha azok Apple iPhone készüléket vásárolnak, mint amennyibe az almás telefon kerül. Ezzel szemben aki Huawei vagy ZTE készüléket vesz, annak a vételár 15 százalékát megtéríti a cég. 

A dolgozók és a kereskedők jutaléka egyébként duplázódik, ha Amerikába adnak el valamit. Az újításokat három évig kívánják érvényben tartani. 

Míg Amerika mindent megtesz, hogy meggyőzze a szövetségeseit arról, hogy a Huawei és a ZTE nemzetbiztonsági fenyegetés, addig a Huawei a hálózati eszközök legnagyobb beszállítója az egész világon, és eközben a második legnagyobb okostelefon-gyártó is. 

Frissítés: bár a cikkhez közvetlenül nem kapcsolódik, érdekesség, hogy a pénzügyi igazgatót 7,5 millió dolláros óvadék, útlevél, GPS-es nyomkövető viselése, állandó őrizet és rendszeres rendőri ellenőrzés mellett kiengedték. Donald Trump azonban azt mondta a Reutersnek, hogy beavatkozik az ügybe, ha az segít megállapodást kötni Kínával vagy pedig nemzetbiztonsági érdekeket szolgál. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.