Hirdetés

A Huawei Mate 10 odacsap az iPhone 8-nak



|

A Huawei ügyvezetője azt ígéri, hogy az új csúcsmodell komoly kihívást jelent majd az Apple tizedik évfordulós modelljének.

Hirdetés

Gyakran dicsérjük meg a Huawei aktuális zászlóshajóit, és nem véletlenül: kamerában és teljesítményben is az élen járnak, és számos egyéb tekintetben is kimagasló a Mate 9, a P10 és a P10 Plus. Éppen ezért nem meglepő, hogy sokan várják már a Mate 10-et, ami ősszel mutatkozik be, már a Kirin 970-es lapkával, és bivalyerős lesz

Hirdetés

Richard Yu, a Huawei ügyvezetője most azt is elárulta a Bloombergnek, hogy a vállalata felkészült az Apple iPhone 8-ra. A választ a Huawei Mate 10 jelenti, amely nagyjából egyszerre érkezik majd a tizedik évfordulós iPhone-nal. 

A Mate 10 minden eddiginél erősebb lesz Yu szerint, sokkal hosszabb üzemidőt garantál majd (pedig a Mate 9 ilyen téren piacelső), a teljes előlapot beborító kijelzővel, még gyorsabb töltéssel és még jobb kamerával. 

Azt egyelőre nem tudni, hogy az Apple rajongói ezeken a területeken látnak-e majd fejlődést - ha nem, akkor talán megéri elgondolkodniuk az Androidra váltáson is, amire a Huawei reményei szerint kiváló alkalom lesz a Mate 10 érkezése. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.