Hirdetés

A Huawei mellett az egyik legnagyobb dróngyártó is feketelistára került Amerikában



|

Elvágta az amerikai tőkétől a világ vezető dróngyártóját, a DJI-t az Egyesült Államok kormánya.

Hirdetés

A DJI-t még tavaly decemberben helyezte tiltólistára az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma, melynek értelmében a kínai dróngyártó csak engedéllyel vásárolhat amerikai alkatrészeket a termékeihez. A tiltás ugyan nem érinti a DJI drónok tengerentúli forgalmazását, de így is megnehezítette a piacvezető márka helyzetét.

Ezzel azonban messze nincs vége a DJI amerikai kálváriájának,  az USA kormánya ugyanis nemrég a befektetési tiltólistára is felvéste a vállalat nevét.

Hirdetés

A DJI-t 7 másik kínai cég társaságában vágták el az amerikai tőkétől, méghozzá az ujgur kisebbség állami megfigyelésében való állítólagos részvétele miatt (ez volt az alkatrészektől való eltiltás indoka is). A DJI mellett biotechnológiai és más egészségügyi vállalatok kerültek fel a befektetési tiltólistára, amin egyébként már több mint 60 kínai szereplő található.

Az intézkedés nem jött váratlanul, mivel Joe Biden elnök már korábban egyértelművé tette, hogy fokozni kívánja a nyomást az ujgurokat elnyomó kínai vezetésen. A mintegy tízmillió fős, muszlim vallású népcsoport a jelentések szerint súlyos jogsérelmeket szenved az országban, ahol átnevelőtáborokba zárják és kényszermunkára fogják őket.

A befektetési lista kibővítése mellett az USA kormánya eltiltotta a Kínai Katonai Orvostudományi Akadémiát és annak 11 kutatóintézetét az amerikai exporttermékektől. Kína washingtoni nagykövetsége "indokolatlan elnyomásnak" nevezte a lépést, és kijelentette, hogy "minden szükséges intézkedést" megtesz a kínai vállalatok és kutatóintézetek érdekeinek védelmében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.