Hirdetés

A Huawei nélkül a teljes brit mobilinternet összeomolhat



|

2023-ig eltakarítaná a brit kormány a Huawei-t az ország mobilhálózati infrastruktúrájából, de a szolgáltatók szerint ennek komoly következményei lesznek.

Hirdetés

Nemrég derült ki, hogy a brit kormány megváltoztatta az eddigi álláspontját, nem elég, hogy a Huawei nem vehet részt az 5G-s hálózat fejlesztésében Nagy-Britanniában, de az eszközeit el is takarítják a mobilhálózati infrastruktúrából. A tervek szerint 2023-ra szabadulnak majd meg teljes mértékben a Huawei eszközeitől, ám sokak szerint ez nagyon nem jó ötlet. A BT és a Vodafone a brit parlament tudományos és technológiai bizottságának azt mondta, tarthatatlan a 2023-as határidő, ha mégis ez a terv, akkor pedig nagyon komoly következményekkel kell számolni. 

Hirdetés

A BT szerint ennyi idő alatt nem lehet pótolni a kieső eszközöket, országos kiesések lesznek a brit mobilszolgáltatásban, és a Vodafone is osztotta ezt a véleményt. A két szolgáltató a hálózat úgy 60 százalékát üzemelteti Huawei eszközök segítségével, nem csoda, hogy aggódva figyelik a fejleményeket.

Amerika aggodalmát osztja a brit titkosszolgálat, az MI6 egykori vezetője is, aki szerint a Huawei komoly nemzetbiztonsági kockázat. A Huawei továbbra is tagadja, hogy a kínai kormány befolyása alatt állna, vagy bármilyen kémkedést folytatna a nyugati cégek és állampolgárok után - Donald Trump azonban jövő májusig biztosan nem enyhít a korlátozásokon. 

Frissítés: Nagy-Britannia december 31-gyel kezdődően betiltotta a Huawei eszközeinek használatát az 5G-s hálózataiban, a meglévő eszközöket 2027-ig kell eltávolítani a hálózatból. A Huawei szerint ez mindenkinek rossz hír, digitális leállósávba kényszerítheti a briteket, és növelheti a digitális megosztottságot. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.