Hirdetés

A Huawei olyan mélyütést kapott Amerikától, amiből talán már tényleg nem kel fel



|

Az USA kormánya nem csak meghosszabbította, de szigorította a Huawei elleni szankciókat, amivel akár teljesen ki is üthetik a kínai gyártót. Részletesen elmagyarázzuk, mi változott és mi lehet a következmény.

Hirdetés

Majdnem pontosan egy éve nyílt meg az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi háborúskodásának egyik legújabb és leghangosabb frontja, amikor kémkedési vádakra hivatkozva a Trump-kormány megtiltotta, hogy amerikai vállalatok üzleteljenek a kínai Huawei céggel. Azt már néhány napja tudni lehetett (meg amúgy is sejthető volt), hogy az amerikai kormányzat 2021-re is meghosszabbítja az embargót, de most az is kiderült, hogy az idei lépés a korábbinál is sokkal szigorúbb.

Hirdetés

Az eddigi szabályozás lényege az volt, hogy először teljes tiltással akadályozták meg az amerikai vállalatokat abban, hogy bármit eladjanak a Huaweinek, aztán később jött ugyan egy látszólagos enyhítés, de ez is csak annyit tartalmazott, hogy csak azok a cégek kereskedhetnek a kínai vállalattal, akik erre külön engedélyt kapnak a kormányzati szervektől, ráadásul ezek az engedélyek nem időtartamra, hanem alkalmakra szólnak. És naná, hogy a Huawei egykori legfontosabb partnere, a Google nem kapott ilyen felhatalmazást, ezért próbálkozik azóta is a Huawei azzal, hogy "Google-mentes" Androidot használ az újonnan kiadott telefonjain, amelyekre a szintén Google appok nélküli saját szoftveres ökoszisztémáját, a Huawei Mobile Services-t (HMS) ereszti rá.

Bár sokaknak hiányoznak a megszokott Google appok, azért a HMS-sel átalakított mobilok folyamatosan érkeznek a kínai gyárakból, tehát ha bicegve is, de a Huawei egyelőre túlélte az amerikai szankciókat - pontosan erre irányul a következő szigorítás, amely viszont már valóban okozhat akkora károkat, amelyekbe a Huawei is beleroppanhat.

Minden tilos, ami kicsit is amerikai

A tavalyi szabályozás idei módosításának lényege, hogy nem csak a közvetlen kereskedést tiltja meg, de azt is, hogy bármilyen nemzetközi vállalat eladhasson olyan terméket vagy technológiát, amelyben bármilyen arányban amerikai szabadalmak találhatóak. Pontosabban itt is az lesz a gyakorlat, hogy az ilyen cégeknek az amerikai vállalatokhoz hasonlóan külön engedélyeket kell kérniük az üzletekhez.

Ez viszont tényleg megsemmisítő lehet a Huaweire nézve. Elég, ha csak a mobilgyártást nézzük: hiába használnak többségében saját gyártású Kirin rendszerchipeket (vagy a belépő szintű eszközökben a szintén kínai MediaTek chipheit), ezek ugyanúgy az ARM architektúrán alapulnak, ami bizony tele van amerikai szabadalommal. Ugyanígy egy csomó egyéb komponens tartalmaz amerikai technológiát, így például a Wi-Fi vagy a Bluetooth is.

A Huawei saját rendszerchipjeinek alkatrészeit javarészt a tajvani TSMC-től szerzi be, amelyet ezzel a szigorítással teljesen letiltott a Trump-adminisztráció arról, hogy a Huaweinek szállítson. Egyelőre annyi engedményt kaptak, hogy a már gyártás alatt levő készletet még leszállíthatják, de ennek előállítására is kaptak 120 napot május 15-től számolva.

Nem csak a Huaweinek fog fájni

Bár értelemszerűen a Huawei is azonnal nyilatkozatban bírálta az újabb amerikai döntést, de Guo Ping, a cég elnöke nem túlzott azzal, hogy ez a lépés a teljes iparágat és a távközlés globális működését is keményen padlóra küldi. A Huawei ugyanis nem csak mobilgyártó, ezt nem szabad elfelejteni, és a világ nagy részén fontos beszállítója, kiépítője a távközlési hálózatoknak. A magyar szolgáltatók közül például több is a Huawei eszközein keresztül biztosít hang- és adatszolgáltatásokat, és így van ezzel több mint 170 további ország.

A kínai vállalat szerint közvetve hárommilliárd ember életét, a kommunikációs hálózatokhoz való hozzáférését befolyásolja az amerikaiak önkényes viselkedése, hiszen a gyártás ellehetetlenítésével annak az útjába is akadályt gördítenek, hogy ezeket a hálózatokat frissíteni, szervizelni, fejleszteni lehessen.

Kínában már a tavalyi első embargós döntés előtt elindult egy olyan folyamat, amelyben erős állami támogatás mellett igyekeztek teljesen hazai szabadalmakra és technológiákra átállítani a legfontosabb komponensek gyártását, de egyelőre annyit tudni erről, hogy például a minden ízében kínai processzorok tervezése még nem tart ott, hogy leválthassák a most használtakat. Épp ezért, ha valóban tartós marad az amerikai haragszomrád, a Huawei már egyáltalán nem vészelhetné át az újabb időszakot némi különutas sebtapasztással, mert láthatóan Google nélkül még úgy-ahogy elevickél az Android, de ugyebár processzor és egyéb hardveres komponensek nélkül már bajosan lehet mobilt gyártani és a cég bevételének másik lábát jelentő hálózati berendezések szegmense (valamint az utóbbi időben egyre fontosabbként kezelt PC-s és szerveres üzletág) is teljesen leállhat a hiányzó alkatrészek nélkül, ez pedig már tényleg a Huawei bukását jelentheti.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.