Hirdetés

A Huaweinek is van összecsukható okostelefonja



|

A jelentések szerint a fejlesztésben a Samsung jár az élen, de az LG mellett a Huawei is dolgozik az összehajtható okostelefonon.

Hirdetés

Az elmúlt héten a ZTE előállt egy dupla kijelzővel felszerelt okostelefonnal, amit félbe lehet hajtani. Sajnos ebben semmi forradalmi ötlet vagy lélegzetelállító kijelző nem volt, a két különálló rész könyvszerűen csukódik össze a táblagéphez hasonló módból. 

Hirdetés

A jövő évben azonban befuthatnak az első valódi összehajtható okostelefonok, egyetlen hajlékony kijelzővel. Ezen nem lesz felezővonal, vastag fekete sáv vagy megszakítás, hála a valóban hajlítható OLED-panelnek. 

A Samsung évek óta dolgozik egy ilyen mobilon, és az eddigi jelentések szerint élen jár a fejlesztésekben. Az LG is fejleszt ilyet, és most kiderült, hogy a Huawei is

Erről maga Richard Yu, a Huawei ügyvezetője árulkodott a CNET-nek. A működő prototípus egyelőre két külön kijelzőt használ, vagyis inkább a ZTE Axon M-re hasonlít. 

A kínai gyártó szeretné eltüntetni a határvonalat, bár azt nem tudni, hogy ezt egy hajlékony kijelzővel tenné meg vagy pedig szinte keret nélküli képernyőkkel. 

Az összehajtható okostelefonok ötlete még mindig túl merésznek tűnik, de kis szerencsével 2018-ban valamelyik gyártó már előáll a maga megoldásával. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.