Hirdetés

A kiberbűnözők Mekkájává válhat a metaverzum



|

A virtuális tér számtalan új lehetőséget ad a bűnözők kezébe.

Hirdetés

Miközben egyelőre nem úgy tűnik, hogy felrobbannának a különböző online terek a népszerűségtől, Zuckerbergék például dollármilliárdokat vesztegetnek el éppen, a bűnüldöző szervezetek azért felhívják arra a figyelmet, hogy a metaverzum bizony az illegális tevékenységek melegágya lehet, ez pedig minden generációt érint.

Most épp az Interpol technológiai és innovációs ügyvezető igazgatója, Madan Oberoi irányította a figyelmet a témára.

Hirdetés

A szakember szerint a következő időszakban komoly csalási hullámra és adathalász próbálkozásokra kell felkészülniük, ahogy a VR (virtuális valóság) és az AR (kiterjesztett valóság) egyre több felhasználóval rendelkezik. Kiemelték, ezekben az online terekben a gyerekek is nagy veszélyben vannak, akikre már a jelenlegi közösségi felületeken is kiemelten oda kell figyelni, ez azonban a metaverzumban hatványozottan igaz.

Az Europol egy másik jelentésben felhívta a figyelmet ara is, a virtuális tereknek az első időszakban nem lesznek jól megszabott határai, így könnyedén lehet majd szélsőséges tereket is létrehozni, a terrorszervezetek pedig akár valós támadásokat is szimulálhatnak, ha a hatóságok nem lesznek felkészülve ezekre. Szerintük ezeknek a csoportoknak a virtuális valóság adta tér remek lehetőség a propaganda terjesztésére, a toborzásra, és akár még részben a kiképzésre is. - írja a 24.hu.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.