Hirdetés

A legismertebb Windows-mítoszok, amiknek a fele sem igaz - vagy mégis?



|

A Windowszal kapcsolatban rengeteg bölcsesség kering a neten, utánajártunk, mi valós és mi nem.

Hirdetés

Az USB-s meghajtót tényleg szigorúan csak a biztonságos eltávolítás funkció használata után lehet kihúzni, a vírusirtó pedig csak arra jó, hogy lelassítsa a rendszert? Biztos, hogy te is találkoztál már effajta fontos tudnivalókkal, a gond csak az, hogy rengetegnek semmi alapja sincs, más tanácsok pedig már hosszú évek óta elavultnak számítanak. Összeszedtük a Windowshoz köthető legnagyobb mítoszokat, és megnéztük, hogy vajon van-e alapja a népi bölcsességeknek.

#1: A Windows egy lassú rendszer, a Linux sokkal gyorsabb nála

Alighanem veled is szembejött már az a tézis, amely szerint a Windows egy lassú, a Linux pedig egy gyors rendszer. Ennek a mítosznak van némi alapja, de azt tudni kell, hogy a rendszer sebessége egy rendkívül összetett kérdés; és persze sok tényező befolyásolhatja. A számítógépben lévő hardver, elsősorban a memória mennyisége az egyik fontos jellemző, de legalább ennyire fontos az is, hogy a gépet mire szeretnéd használni. Tény, hogy a Linux hatékonyan bánik az erőforrásokkal, ebből adódóan egy régi gépen, főleg ha a RAM mennyisége 4 GB vagy kevesebb, fürgébbnek tűnhet - viszont egy alapfeladatokra használt Windowszal sem lesz gondod, ha van 16 GB RAM a gépben, 32 GB mellett pedig gyakorlatilag mindegy, hogy mit csinálsz a géppel. Ennek elsősorban az az oka, hogy a Windows akkor tud gyors lenni, ha van elég memória ahhoz, hogy az összes rendszerfolyamat kényelmesen elférjen benne. A "mire használod?" kérdés pedig adja magát; egyes szoftvereket Windowsra, másokat Linuxra optimalizálnak, vagy optimalizálnak jobban. A játékok például Windows alatt futnak gyorsabban, ha viszont csak internetezel és filmeket nézel, a két rendszer sebessége között aligha fogsz eltéréseket tapasztalni.

Igaz vagy hamis? Általánosságban nem mondhatjuk egyértelműen, hogy a Linux gyorsabb lenne a Windowsnál. Mindkét rendszernek megvan a maga előnye és hátránya, ebből adódóan pedig az is, hogy milyen területeken tudnak a másik fölé emelkedni teljesítményben.

Hirdetés

#2: Töredezettség-mentesíteni kötelező

Ez egy olyan mítosz, aminek van valóságalapja, de részben már elavult. A klasszikus merevlemezeknél az adatok tárolása szekvenciális elven, azaz fizikailag sorrendben történik, ebből adódóan, ha törlünk valamit, "lyuk" keletkezik a sorban. Ha több adatot törlünk, akkor több lyuk lesz, ezért aztán amikor megint új adat kerül felírásra, az nem egy helyre, hanem a merevlemezen több, teljesen máshol lévő fizikai területre kerül. Ez a folyamat persze folyamatosan ismétlődik, így a merevlemezeken pár nap vagy pár hét leforgása alatt rengeteg olyan fájl képződhet, amelyek "szétszórtan" helyezkednek el a HDD-n. A töredezettség-mentesítés során a Windows vagy más segédprogram ezeket a fájlokat rendezi össze, ami összességében gyorsabb rendszerműködést hoz, hiszen a HDD olvasófejeknek nem innen-onnan kell összegereblyéznie a fájlok darabjait.

A helyzet időközben azonban megváltozott, az SSD-k már teljesen más elven működnek, esetükben majdnem teljesen mindegy, hogy az adatok "hol" vannak eltárolva. Egy SSD-nél teljesen felesleges a bájtok mozgatása - sőt, ha töredezettség-mentesítesz egy SSD-t, azzal még rosszat is teszel, mivel a felesleges írás rövidíti az SSD élettartamát. A Windows 11 és Windows 10 nem is engedi a töredezettségmentesítést, helyette az SSD-ket optimalizálni lehet, ami gyakorlatilag egyet jelent a TRIM utasítás meghívásával.

Ha egy notebookban vagy PC-ben csak SSD található, akkor a töredezettség-mentesítést el is felejtheted. Ha SSD és HDD is van a gépben, akkor értelemszerűen az SSD lesz a rendszermeghajtó; a HDD-t ebben az esetben sem kell feltétlenül töredezettség-mentesíteni, hiszen ha például csak filmeket, képeket és zenéket tárolsz rajta, akkor azok kezelését a töredezettség jelentősen nem befolyásolja.

Igaz vagy hamis? Nos, az attól függ. Ha olyan számítógépet használsz, amiben csak HDD van, akkor a töredezettségmentesítés erősen ajánlott, minden más esetben viszont valószínűleg nincs rá szükséged.

#3: USB-s meghajtóknál kötelező használni a biztonságos eltávolítás funkciót

A hőskorban a Windows úgy próbálta meg felgyorsítani az USB-s meghajtók kezelését, hogy főleg a kisebb fájlokat cache-be helyezte felírás előtt. Ebből adódóan könnyen előfordulhatott olyan helyzet, amikor a fájlkezelő szerint az adatok felírása már befejeződött, miközben a Windows a háttérben még javában tevékenykedett. Ha ilyenkor kihúztuk a meghajtót, akkor az adatok egy része elveszett. Ráadásul az adathordozó újracsatlakoztatásánál nem ritkán ellenőrzést is kellett végezni. A biztonságos eltávolítás funkciót az ilyen helyzetek megelőzésére találták ki; ha használtad, a Windows minden esetlegesen függő adatot felírt a meghajtóra, majd jelezte is neked, amikor az eltávolítás biztonságossá vált. Mégis, ez egy olyan lépés, amit rengetegen megspóroltak. A Microsoft - ha nem is túl gyorsan, de lépett: 2018 őszétől a Windows 10 (és persze megjelenését követően a Windows 11 is) alapértelmezés szerint gyors eltávolításra optimalizálja a külső meghajtókat. (Ez a funkció korábban is elérhető volt, de nem ez volt az alapértelmezett.) Vagyis adatvesztés - elvileg - nem fordulhat elő csak azért, mert az USB sticket fogod, és kihúzod a PC-ből.

Igaz vagy hamis? Adatvesztéstől nem kell tartanod, ha nem használod a biztonságos eltávolítást, tehát a mítosz idejétmúlt. Azonban azt se felejtsd el, hogy a Biztonságos eltávolítás funkció arra is figyelmeztet, ha bármely programban van az USB-s adathordozóról megnyitott fájl.

#4: Windows Játék mód: semmi értelme

Időről időre fellángol a vita azzal kapcsolatban, hogy a Windows 11-ben és Windows 10-ben egyaránt megtalálható Játék-mód bekapcsolása segít-e bármit abban, hogy a játékok simábban és élvezhetőbben fussanak. És nem ritkán azok kerülnek többségbe, akik szerint a funkciónak semmi hatása. Ez viszont egyáltalán nem igaz; a Játék-mód aktiválását követően a Windows minden alkalommal, amikor elindítasz egy játékot, csökkenti a háttérfolyamatokhoz rendelt erőforrások mennyiségét, bizonyos funkciókat pedig teljesen letilt (például biztonsági frissítések letöltése). Mindez pedig számokban jól mérhető: nagyobb fps-re és rövidebb betöltési időkre számíthatsz. A félreértés alighanem abból adódik, hogy egyeseknek túl nagyok az elvárásai. Nyilván nem arról van szó, hogy egy 10 fps-sel döcögő játék megtáltosodik, és 30 fps-re gyorsul. Viszont pár fps simán nyerhető, ami adott esetben pont átlökheti a játékot a játszhatatlan kategóriából a játszhatóba. További előny, hogy kisebb az esélye a váratlan megakadásoknak is.

Igaz vagy hamis? A mítosz hamis, a Játék-módnak igenis van hatása, ebből adódóan értelme is. De ha túlzottak az elvárásaid, akkor bizony csalódni fogsz! A funkció főleg akkor segít, ha egy játékot a számítógép a teljesítőképessége határán futtat - egyéb esetekben az általa biztosított előny nem elegendő, vagy az eleve jó alap miatt csak nehezen észrevehető.

#5: A Windows idővel veszít a sebességéből és stabilitásából

Ez egy valós veszély, csak éppen teljesen más okból, okokból kifolyólag, mint azt a legtöbben gondolnák. A Windows magától, csak azért mert használod a rendszert, nem lesz lassabb. Ha viszont egyre több és több alkalmazást telepítesz, akkor lesznek ezek között olyanok, amelyek folyamatosan futnak a háttérben, így erőforrást vonnak el más feladatoktól. Mindez érvényes akkor is, ha a Windows kap új funkciókat - előfordulhat, hogy egy-egy új képességhez a régi hardver már kevés.  A csak merevlemezt használó gépeknél gondot okozhat továbbá a töredezettségmentesítés elmaradása is. A lassulás hátterében állhat továbbá valamilyen kártevő is, vagy akár még az is, ha rengeteg alkalmazást futtatsz egyszerre, és nem zárod be, hanem egyszerűen csak a Tálcára küldöd őket.

Igaz vagy hamis? A Windows tényleg le tud lassulni, de nem "beépített" funkcióról van szó. Azaz a rendszer nem magától lassul le, hanem akkor, ha túl sok új szolgáltatás aktiválódik, új szoftvert telepítesz, sok app fut egyszerre vagy vírusos a masina.

#6: A vírusirtó visszafogja a PC-t

Ha már a vírusoknál tartunk, kössünk is át a következő témára, nevezetesen a vírusirtók kérdésére. Merthogy a vírusirtó lelassítja a számítógépet - ezt még az ovisok is tudják. De vajon tényleg így van-ez?

Ha logikusan gondolkodunk, akkor nyilván lassabb lesz a számítógép, hiszen erőforrás szükséges a fájlok ellenőrzéséhez; és nemcsak a processzorra, hanem az adattárolóra is sok feladat hárul. A modern védelmi szoftvereket viszont úgy optimalizálták, hogy a rendes használatot ne befolyásolják. Ha például magas a processzorhasználat, a vírusirtók háttérbe vonulnak. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy egy modern processzor eleve rengeteg tartalékkal rendelkezik, akkor elmondhatjuk, hogy a vírusirtó által igényelt processzoridő olyan elenyésző, hogy azt gyakorlatilag észre sem fogod venni. Egy hét napja folyamatosan működő, és használatban lévő gépen a Defender 24 percnyi processzoridőt használt el, ami az összes idő 0,25 százaléka.

Igaz vagy hamis? Az állítás egyértelműen hamis, egy modern vírusirtó nem lassítja le a számítógépedet; minimális hatása van ugyan a teljesítményre, de ezt nem fogod észrevenni. Persze olyan előfordulhat, hogy rossz védelmi szoftvert telepítesz (merthogy ilyen is létezik), és az tényleg látható erőforrás-elvonással fog dolgozni.

#7: A Windows kémkedik utánad

A Windows 11 és 10 egyaránt rengeteg adatot gyűjt, ezek célja azonban, legalábbis elméletben nem a kémkedés, hanem az, hogy az információk segítségével a Microsoft javítsa a Windows működését; gyorsabb és stabilabb rendszer, jobb új funkciók. Szépen hangzik igaz? Ha viszont jobban megnézzük a begyűjtött adatokat, akkor rengeteg személyes információ is van közöttük. Hogy mást ne mondjuk, ott vannak például a helyadatok. És ott van még az az el nem hanyagolható apróság, hogy az adatgyűjtést csak látszólag lehet kikapcsolni - több teszt is rámutatott, hogy bizonyos adatokat a Windows 11 és 10 akkor is elküld Redmondba, ha minden lehetséges, a személyes adatok kezelésére vonatkozó beállítást letiltottál. A rendszer telepítését követően ráadásul több beállítás alapértelmezés szerint aktív, és aggályos az is, hogy teljesen pontosan nem tudhatod, mi lesz a sorsa a tőled begyűjtött adatoknak.

Igaz vagy hamis? A Windows rengeteg adatot gyűjt az operációs rendszer használata közben, az információszerzés pedig nemcsak a böngészőre, hanem a teljes rendszer használatára vonatkozik. Mivel az információk között rengeteg személyes adat is található, a Windows gyakorlatilag úgy viselkedik, mint egy kémprogram - igaz, nem célzottan a te adataidra hajt, hanem mindenki adatára. És ez még akkor is igaz, ha a Microsoft az adatgyűjtés tényét nem rejti véka alá. Ha szeretnéd letiltani az összes ilyen, rendszerbe ágyazott rutint, hívj segítségül segédprogramot, mint például az O&O ShutUp10++-t.

#8: A Microsoft böngészője csak arra jó, hogy letöltsd vele a Chrome-ot

Az Internet Explorerhez számtalan mém kapcsolódik, az első Edge azonban már nem volt rossz próbálkozás, a 2020 januárjában megjelent, Chromium alapú Edge pedig már annyira kinőtte magát, hogy - bár piaci részesedése ezt nem mutatja - sokak szerint a legjobb böngésző. Ugyanarra a motorra épül, mint a piacvezető Chrome, azzal a különbséggel persze, hogy nem a Google-féle szolgáltatások, hanem a Microsoft-féle alternatívák vannak beledrótozva. Az Edge nagy előnye ráadásul a Chrome-mal szemben, hogy a Microsoft rengeteg helyen jobban optimalizált, mint a Google - ez megmutatkozik például a 20-25 százalékkal alacsonyabb memóriahasználatban is, amivel egyébként a Edge egyben minden fontos vetélytársánál is takarékosabbnak bizonyul.

Igaz vagy hamis? Egyértelműen hamissá vált mítosz. Olyannyira, hogy a modern Edge nemhogy a legrosszabb, hanem az egyik, ha nem a legjobb böngésző jelenleg. A probléma az, hogy a Microsoft 20 évig azon dolgozott, hogy a böngészőjét mindenki megutálja - ennek köszönhetően pedig annyira beépült ez az emberek tudatába, hogy a vállalatnak azóta sem sikerült ebből a gödörből kimásznia.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.