Hirdetés

A Microsoft hamarosan újból megnyitja a főhadiszállását



|

Még márciusban megkezdődik a lazítás, de azért a vállalat továbbra is figyel a munkatársak biztonságára.

Hirdetés

Rengeteg munkahely állt át távmunkára a koronavírus miatt, és mivel a járvány sajnos továbbra is komoly problémákat okoz világszerte, így sokan továbbra is otthonról dolgoznak.

A Microsoft még tavaly öszöntözte arra a dolgozóit, hogy inkább az otthonukból dolgozzanak, és hosszabb időre be is zártak a vállalat főbb irodái az Egyesült Államokban, ám a jelek szerint hamarosan fontos változásra számíthatnak az alkalmazottak.

Hirdetés

Jelenleg 21 országban is visszatérhetett több dolgozó a Microsoft munkahelyeire, így a helyszínen tevékenykedő munkatársak már nagyjából az összes alkalmazott 20%-át teszik ki. Így hát a vállalat március 29-én megkezdi az átállást a redmondi főhadiszállása kapcsán is, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy a helyi előírásoknak megfelelően még többen visszatérhetnek a munkahelyükre. Ez tehát a csapat nyitással kapcsolatos tervének negyedik szakasza.

Persze azért így sem hagyják figyelmen kívül a járványhelyzetet a Microsoftnál, hiszen az újranyitás ellenére a redmondi irodában dolgozóknak lehetőségük van arra, hogy bejárás helyett továbbra is távmunkában dolgozzanak, de akár keverhetik is a kettőt, így egyfajta hibrid megoldást hozva létre.

Egyébként a vállalat készített egy felmérést, amiből kiderült, hogy az alkalmazottak 73%-a akar továbbra is rugalmas távmunkában dolgozni, így elvileg a csapat már dolgozik azon, hogyan lehetne a jövőben egy még jobb hibrid megoldást megalkotni. Ezt figyelembe véve elképzelhető, hogy később már nem szimplán ideiglenes megoldás lesz a távmunka, hanem egy valódi, jól kidolgozott alternatíva.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.