Hirdetés

A Microsoft lett Amerika második legértékesebb cége



|

A tőzsdén jegyzett amerikai cégek között immáron a Microsoft a második legnagyobb, már az Amazont is megelőzi.

Hirdetés

Az Amazon szeptember 4-én a tőzsdén jegyzett amerikai cégek közül a világ második legértékesebb vállalatává vált, amikor átlépte az 1 billió dolláros piaci értéket. Az Apple ezt egyébként már augusztus 2-án megtette, és a piaci értéke azóta még tovább emelkedett. Az Amazoné viszont 20 százalékkal csökkent. 

Hirdetés

Ennek eredményeképp már nem az Amazon az amerikai tőzsdén jegyzett cégek közül a második legértékesebb. A Reuters szerint ez a cím immáron a Microsoftnak jár

A Microsoft részvényeinek árfolyama május 1. óta 13 százalékkal emelkedett, ennek eredményeképp pedig a cég piaci értéke 821 milliárd amerikai dollár. Az Amazon már csak 801,3 milliárdot ér, de ennek ellenére éves szinten az Amazon 40 százalékot lépett előre, míg a Microsoft 25-öt. 

Az Amazon nemrég nagyon lehangolta a befektetőit, amikor nyilvánosságra hozta a harmadik negyedéves jelentését, és a következőre alacsonyabb működési nyereséget és árbevételt jósolt. Mivel a negyedik negyedév az ünnepekről és a féktelen bevásárlásokról szó, ezért a befektetők ezt intő jelnek vették. 

A Microsoft jelentésével boldogok voltak a befektetők, ugyanakkor a redmondi cégnek további 22 százalékos emelkedésre van szüksége, ha billió dollár vállalattá szeretne előlépni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.