Hirdetés

A Microsoft mesterséges intelligenciája belebújik az iPhone és az Android applikációiba



|

A keresőcég által felturbózott Bing egy népszerű okostelefonos billentyűzet-appban folytatja a világhódítást.

Hirdetés

Az idei év eddig kétségtelenül a mesterséges intelligenciákról szólt: az OpenAI által fejlesztett ChatGPT után a Microsoft is bemutatta az új generációs Bing keresőt, amelyben feltehetően a GPT-4 nyelvi modell adja az elképesztő képességekhez szükséges technológiai hátteret. Az új Bing már Skype-on, sőt a Windows 11 keresőjében is elérhető, most azonban a Microsoft tovább bővítette a rendszer képességeit - írja a 9to5mac.com.

A Bing ugyanis bekerült a szintén a Microsoft által fejlesztett SwiftKey okostelefonos billentyűzet-szoftverbe, amely egyrészt fejlett prediktív szövegbeviteli lehetőségeket kínál, de elérhetővé teszi az úgynevezett swipe typing lehetőséget is. Ennél az írásmódnál nem kell egymás után lenyomni a szükséges billentyűket, hanem elég a szavak betűit összekötni egy vonallal. Ez gyorsabbá és hatékonyabbá teszi az írást, mivel az egyes szavakhoz szükséges mintákat az agy viszonylag könnyen megjegyzi, így egy kis gyakorlással szinte odanézés nélkül is lehet gépelni az okostelefonokon és táblagépeken.

Hirdetés

A SwiftKey a Bing MI integrációja után elkészült 3.0.1-es verziójában képes használni a keresőt, anélkül, hogy kilépnénk az applikációból, ahol épp munkára fogjuk a billentyűzetet, de akár a csevegőfunkciót is bevethetjük, aminek segítségével részletesebb válaszokat kaphatunk a kérdéseinkre. A tone funkció pedig abban segít, hogy a felhasználó által írt szöveg hangulatához, hangneméhez igazítja a bevitt szöveg stílusát.

A Microsoft közleménye szerint az új funkciók minden piacon elérhetőek, ahol a Bing is, azaz elvileg a magyar felhasználók is kipróbálhatják a mesterséges intelligenciával felturbózott, ingyenesen letölthető SwiftKey képességeit.

Az iOS-eszközökről egyébként tavaly rövid ideig eltávolították a SwiftKey-t, azonban a felhasználók kérésére rövidesen újra visszakerült az Apple App Store kínálatába.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.