Hirdetés

A Microsoft platformjai felé terjeszkedik az Apple Music és Podcasts



|

Az iTunes nem volt túl jó Windowson, remélhetőleg az új appok jobban fognak működni.

Hirdetés

Az Apple még 2019-ben kezdett következő generációs médiaalkalmazások fejlesztésére windows-os szakembereket foglalkoztatni, ennek eredményeként lett elérhető a cupertinóiak streaming platformja, az Apple TV+ konzolos változata Xbox One-on, Series S-en és Series X-en is. A 9to5Mac megtudta, a vállalat most azon dolgozik, hogy zene- és podcast alkalmazásai még idén megjelenjenek a Microsoft Store-ban.

A kiszivárgott hírek szerint az Apple már teszteli a Microsoft platformokra szánt alkalmazásainak béta változatát. Arról nem esett szó, hogy ezek kompatibilisek lesznek-e a Windows PC-kkel, vagy kizárólag Xbox konzolokhoz készülnek, mint a már említett Apple TV+ app.

Hirdetés

Az is elképzelhető, hogy elérhetővé válnak a PC-felhasználók számára is, miután az iTunes a macOS Catalina megjelenésével átalakult. Bár az Apple továbbra is kínál windows-os verziót médialejátszójából, az alkalmazás már egy jó ideje nem kapott új funkciókat, és az Apple Music valamint az Apple TV+ tartalmainak kezelése sem túl jó az iTunes Windowsra írt kiadásában.

Amikor az Apple szakembereket keresett a munkához, feltétel volt a Universal Windows Platform (UWP) ismerete, ami alapvetően egy modern Windows alkalmazás-platform. Ez egyáltalán nem meglepő lépés, amennyiben egy vállalat célja, hogy több platformra is kínáljon megoldásokat.

Mivel az Apple TV+ alkalmazás kiadását a Microsoft Store-ban tavaly szeptemberre várták, majd hivatalosan csak két hónappal később, novemberben jelent meg, így elképzelhető, hogy hasonló ütemezés várható a zene- és podcast appok esetében is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.