Hirdetés

A Microsoft vezére részéről jöhetne a windowsos iMessage



|

Az Android mellet az Apple platformja felé is szívesen nyitnának a redmondiak.

Hirdetés

Számos pletyka és szivárgás után tegnap végre hivatalosan is leleplezték a Windows 11-et, amivel a Microsoft nagy hangsúlyt fektet a nyitott megközelítésre. Erre szolgál például az alkalmazásfejlesztőktől vont jutalék elengedése, és persze az androidos appok befogadása is.

A jelek szerint azonban a redmondiak nem csak a Google platformjával barátkoznának. Satya Nadella, a cég vezetője ugyanis a Wall Street Journalnek adott videóinterjújában arról beszélt, hogy részéről semmi akadálya nem lenne az iMessage windowsos portolásának.

Hirdetés

"Bármit szívesen fogadunk, amit az Apple a Windowszal tenne, legyen az az iTunes, vagy az iMessage."

Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen egy ilyen lépésen a Microsoft és Windows-felhasználók csak nyerhetnének, a cupertinóiak részéről viszont nem érdemes nagy lelkesedésre számítani.

Az Apple stratégiájában ugyanis központi szerepet játszik a csak náluk elérhető ökoszisztéma, amelynek szerves részét képezi az almás üzenőplatform. Az iMessage mélyen beépül minden Apple-eszközbe az Apple Watch-tól az iPhone-on át a Macig, az egyéb gyártók készülékeiről származó üzeneteket viszont csak SMS formájában fogadja, amit jól elkülönített zöld buborékkal jelez a hagyományos kék helyett.

Ennek a hatását pedig nem lehet túlbecsülni, főleg az iMessage legerősebb piacának számító Egyesült Államokban, ahol bizonyos körökben egyenesen cikinek számít "zöld buboréknak lenni". A jelenség súlyát kiválón illusztrálja az Android Authority 2019-es cikke, ami arra hívta fel az almás felhasználók figyelmét, hogy azt is illik emberszámba venni, aki nem kék buborékként jelenik meg a chatekben.  

Ennél jóval fontosabb azonban, hogy a cupertinóiak nagyon is tudatosan építenek az iMessage megtartó erejére. Az Apple kontra Epic perben korábban egy 2016-os céges email-láncot hoztak nyilvánosságra, melyben az egyik alkalmazott "komoly bezáró tényezőként" jellemezte a csevegő platformot, ami szerinte az elsődleges ok arra, hogy a felhasználók nehezen hagyják el az almás ökoszisztémát. Az üzenetre az App Store-ért és eseményekért felelős vezető,  Phil Schiller válaszolt, egyértelművé téve a vállalati álláspontot:

"Az iMessage androidos elérhetővé tétele többet ártana nekünk, mint amennyit használna, ez az email pedig megmutatja, hogy miért."

Magyarán a Microsoft-vezér Satya Nadella közeledése valószínűleg sosem lesz több egy hangzatos ötletnél, hiszen az Apple-nek semmi oka sincs a windowsos iMessage létrehozására, már ha a vegyes eszközöket használó vásárlóik életének megkönnyítését nem tekintjük elég nyomós érvnek a lépés mellett.

Persze a redmondiakat sem kell félteni: ők sem véletlenül építenek most a nyitottság arculatára, azonban sokan emlékezhetnek még a régi idők Microsoft-pereire, amikor a pozíciójukkal való visszaélés miatt kellett felelniük a Windows kapcsán. 2021-ben azonban már új szelek fújnak, amit Nadella a WSJ-nek adott interjúban is igyekezett tovább hangsúlyozni:

"Összességében biztosítani akarjuk, hogy a szoftverünk kiválóan működjön az Apple-eszközökön. A Windows jól működik bárkinek bármilyen szoftverével, legyen az a Google, az Apple, az Adobe vagy bárki más."

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.