Hirdetés

A Microsoft vezére szerint az iPad nem számítógép



|

Két iPad-tulajdonosnak is azt javasolta Satya Nadella, hogy szerezzen igazi számítógépet.

Hirdetés

Satya Nadella, a Microsoft ügyvezetője nemrég Indiában járt, ahol két olyan újságíróval is találkozott, akiknek Apple iPad táblagépük volt. Az egyiküknek azt javasolta Nadella, hogy szerezzenek egy igazi számítógépet. 

Hirdetés

A Microsoft más vezetői eközben többször hangoztatták idén, hogy az Apple az iPad Pro táblagéppel a Surface Prót próbálja lemásolni. Így gondolja Ryan Gavin is. 

Sokak szerint a két eszköz között sok a hasonlóság (például az érintőkijelző, a digitális toll és a lecsatolható billentyűzet). Az operációs rendszer azonban merőben eltérő ezeken: a Windows 10 Pro személyi számítógépekre lett tervezve, miközben az iPad Pro az Apple mobil operációs rendszerét, az iOS 11-et futtatja. 

Nadella nemrég azt is megjegyezte, hogy a Microsoft nem luxustermékeket gyárt, hanem eszközöket és technológiákat, amelyekkel mások alkothatnak, építhetnek. A luxustermékekkel az Apple-re utalt. Hozzátette azt is, hogy nem akarja kisebbíteni az Apple vagy a Google sikereit, de ezek nagyon eltérő cégek a Microsofthoz képest. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.