Hirdetés

A mobiljuk rootolásával játsszák ki a diktatúrát az észak-koreaiak



|

Észak-Koreában három hónap kényszermunkát kockáztat, aki illegális programot telepít a mobiljára.

Hirdetés

Észak-Korea a világ legszigorúbb diktatúrája, ahol a Kim Dzsongun vezette totalitárius rezsim határozza meg az emberek életének szinte minden mozzanatát. Ez alól az okostelefonok sem jelentenek kivételt: az ország polgárai ezekkel csak az állami intranetre csatlakozhatnak, az előre telepített Trace Viewer alkalmazás pedig rendszeresen monitorozza az aktivitásukat. Az Észak-Koreával foglalkozó Lumen emberi jogi szervezet és a kutató Martyn Williams nemrég publikált jelentése szerint viszont a helyiek a készülékek feltörésével, azaz rootolásával igyekeznek kikerülni a megkötéseket, méghozzá nem is sikertelenül.

A Project Reveal című beszámolóhoz két disszidált észak-koreai polgárral is interjút készítettek, akik rootolták az állam által jóváhagyott, Pyongyang 2413 és Pyongyang 2423 típusú androidos mobiljukat. Az egyikük egy észak-koreai hátterű cég programozójaként dolgozott Kínában, s onnan csempészte haza az ehhez szükséges szoftvert, a másik pedig egy informatikus hallgatókból álló csoport tagja, akik egymás között osztották meg a feltörést lehetővé tévő tudást és programokat.

Hirdetés

A rootolást számítógépeken, USB-kapcsolaton keresztül hajtották végre, illegálisnak minősített appok és fotós szűrők(!) telepítéséhez, tiltott médiatartalmak fogyasztásához, a blokkolt dual-SIM funkció engedélyezéséhez és a Trace Viewer alkalmazás által készített, egyébként kitörölhetetlen ellenőrző fotók eltávolításához.

A disszidensek szerint a rootolás jelensége nem terjedt el széles körben, csak azok élnek a módszerrel, akiknek megvan a tudásuk, és/vagy a kapcsolatuk a művelet elvégzéséhez. Az állam azonban igyekszik visszavágni nekik, a fenti képen is látható Phongyang 2425-ös mobilon ezért már letiltották a PC-hez való USB-s csatlakozás lehetőségét, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy az élelmes helyiek ezt a falat is megkerülik majd.

A vállalkozókedvet viszont nagyban csökkentheti, hogy az ellenintézkedések részeként a rezsim már 3 hónapos kényszermunkával bünteti azokat, akiket rajta kapnak a "mobiltelefonos manipulációs programok" használatán. A helyi intranet egyébként meglehetősen sérülékeny, egy amerikai hacker néhány hónapja egymagában is elbánt vele, miután feldühítette egy észak-koreai hackertámadás.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.