Hirdetés

A NASA a te neved is elvinné a Holdhoz, így tudsz feliratkozni



|

Néhány mozdulattal beírhatod magad a történelembe.

Hirdetés

A NASA 2017-ben hirdette meg az Artemis-programot, ami nemzetközi partnerek (pl. az európai, a japán és a kanadai űrügynökségek) bevonásával 2024-ig ismét embert juttatna a Holdra.  A tervek szerint májusban kerül sor a történelmi jelentőségű projekt első nagyobb lépésére, az Artemis-1 küldetésre, amely legénység nélküli éles tesztnek veti alá a Space Launch System (SLS) hordozórakétát és az Orion űrkapszulát.

Az űrhajó 26 napot tölt majd a világűrben, ebből 6 napig a Hold körüli pályán keringve. A NASA pedig most lehetőséget biztosít, hogy a te neved is ott legyen ezen a különleges utazáson.

Hirdetés

Ehhez nem kell mást tenned, mint ellátogatni az űrhivatal weboldalára, ahol a neved és egy 4-7 számjegyű azonosítókód megadásával iratkozhatsz fel a Hold körüli túrára. A beérkezett neveket a NASA egy flash meghajtón tárolja, amit az Orion űrhajó fedélzetén helyeznek el. A regisztrálók egy közösségi oldalakon (Facebook, Instagram, Twitter) is megosztható, JPEG formátumú beszállókártyát kapnak.

A küldetés pontos dátumát még nem tűzték ki, de azt már tudjuk, hogy az Orion a floridai Kennedy Űrközpont Launch Complex 39B kilövőállásáról indul majd útjára. A kilövés előkészületeit az Artemis-1 weboldalán tudod nyomon követni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.