Hirdetés

A NASA közzétette a bolygóvédelmi tervét



|

Az amerikai űrkutatási hivatal szeretne felkészülni a Földet fenyegető objektumok elhárítására.

Hirdetés

A NASA már három évtizede vizsgálja, hogyan védekezhetnénk az úgynevezett földközeli objektumok (near-Earth objects, NEOs) ellen. Ezek főként olyan aszteroidák és üstökösök, amelyek a Nap körül keringenek és amelyek 48 millió kilométerre - csillagászati skálán ez a távolság nagyjából a szomszéd utcasaroknak felel meg - megközelítik a Föld röppályáját.

A NEO-k általában kiváló kutatási alapot jelentenek a tudósok számára, hiszen a közelünkbe érő objektumoka tanulmányozva alaposabban megismerhetik a világegyetem működését. Azonban, ha túl közel jönnek, az potenciális veszélyforrást jelenthet a Föld nyolcmilliárd lakója számára.

Ennek kivédésére a NASA 2016-ban megalapította a Planetary Defense Coordination Office (PDCO) nevű részlegét, amelynek feladata, hogy felkutassa, nyomon kövesse, elemezze a NEO-kat, ha pedig szükséges, megtegye a szükséges védelmi intézkedéseket.

Hirdetés

Idén áprilisban pedig a Fehér Ház tudományos és technológiai politikájáért felelős hivatala közzétette a kissé hosszú című National Preparedness Strategy and Action Plan for Near-Earth Object Hazards and Planetary Defense tervét, amely javítja az USA reagálóképességét a NEO-k becsapódásának elhárítására.

A védekezés első vonalát a különféle hatóságok és ügynökségek munkájának összehangolása jelenti, a NASA pedig a bolygó védelmét szolgáló tevékenységekért felel.

"Egy aszteroida becsapódása katasztrofális következményekkel járna a Földre nézve, azonban ez az egyetlen olyan természeti katasztrófa, amelynek elhárítására az emberiségnek már megvan a szükséges technológiája. A NASA stratégiájának közzététele a következő évtizedben megerősíti a hivatal ezirányú szándékait és biztosítja, hogy a hivatal mindnyájunk érdekében védelmezze a bolygót"

- mondta Lindley Johnson a NASA PDCO tisztségviselője.

A terv értelmében a következő évtizedben az alábbi stratégiai célokra koncentrálnak majd:

  • A földközeli objektumok megfigyelése, észlelése és jellemzése, ezáltal egy NEO-katalógus létrehozása, kiemelve a Föld számára veszélyt jelentő objektumokat
  • NEO-elhárítási módszerek kifejlesztése, hasonlatosan a tavalyi DART-küldetéshez
  • Nemzetközi együttműködések kialakítása a NEO-k alaposabb megfigyelése érdekében
  • A különféle ügynökségek közötti munka koordinációja, a felkészülés felgyorsítása érdekében
  • Mindegyik stratégiai célnak meghatározták a rövid, közép, és hosszú távú elemeit, amelyeknek teljesülnie kell a következő tíz évben.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.