Hirdetés

A NASA szándékosan karambolozni fog egy aszteroidával



|

A űrkutatók nem szeretnék kivárni, hogy éles helyzetben kerüljön először bevetésre a rendszer.

Hirdetés

Évek óta foglalkozik a NASA azzal, hogy hogyan tudná megvédeni a Földet attól, hogy összeütközzön egy aszteroidával. Az ebből a célból indított programot DART-nak keresztelték, ami a The Double Asteroid Redirection Test rövidítése. A rendszer tesztelése tegnap hivatalosan is elindult a SpaceX Falcon-9-es rakétájának fellövésével.

Hirdetés

A NASA számításai szerint a következő 100 évben akár 23 objektum is keresztezheti a Föld pályáját (ezt a NASA Sentry tartja számon), ezért nem halogatható a tesztek megkezdése. Az űrhivatal ezért a SpaceX rakétájával küldi fel azt az űrszondát, amit a Dimorphos nevű, körülbelül 160 méter átmérőjű miniholdnak ütköztet majd.

A találkozás azonban még nagyon messze van, a NASA számításai szerint valamikor 2022 őszén fog randevúzni a szonda az égitesttel, amikor mintegy 24 ezer kilométer/órás sebességgel csapódik majd abba, azzal a céllal, hogy kilökje a pályájáról. Az ütköztetés a Földtől 10 millió kilométerre történik majd, amit a szakemberek földi távcsövekkel fognak figyelemmel kísérni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.