Hirdetés

A OneClock óra a világ legkedvesebb, és egyben legváltozatosabb ébresztését ígéri



|

Arcleszaggató riasztóhangok helyett a OneClock megpróbálja csodássá varázsolni az ébredéseket.

Hirdetés

A OneClock mottója szerint az alvás remek, de az ébredés még ennél is jobb, illetve jobbnak kellene lennie, de a legtöbb klasszikus ébresztőóra nem sokat tesz hozzá ehhez. Legkedvesebb álunkból nem jó valamiféle rikácsolásra felébredni, és az sem segít sokat, ha a semmiből bekapcsol egy ordító rádió, valami random nótával. 

Teljesen másféle ébredést ígér ez az eszköz: a OneClock fejlesztői utánajártak, mik azok a hangok, ritmusok és frekvenciák, melyek a lehető leggyengédebben képesek felébreszteni az embert, majd külön leszerződtettek Grammy-díjas zeneszerzőket, hogy dolgozzanak ilyen dallomokon. 

Hirdetés

Nem csak az általuk szerzett zenéket lesz képes lejátszani a OneClock, a beépített mesterséges intelligencia ugyanis folyamatosan "mixel" nem lesz két dallam, két ébredés azonos (az ígéretek szerint) soha az életben. Külön szimpatikus egyébként a OneClockban, hogy nem szükséges hozzá semmiféle mobilapplikáció, Bluetooth összeköttetés, vagy bármiféle hozzákapcsolt eszköz. Működik szépen magában. 

A fejlesztők 20 ezer dolláros célösszeggel indították el a OneClock Kickstarter-kampányát, de a közösségi kalapozásból immár több mint 686 ezer dollár jött össze. A gyűjtés a napokban ér majd véget. Az óra alapkiadása itt 244 dollárba (nagyjából 73800 forintba), a különleges Kickstarter-exkluzív verzió pedig 314 dollárba (körülbelül 95 ezer forintba) kerül.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.