Hirdetés

A Pro Display XDR árának feléért érkezhet idén az Apple új monitora



|

Hamarosan egy fokkal elérhetőbb megjelenítőt is piacra dobhat a cupertinói cég.

Hirdetés

Több szempontból is megrázó volt 2019 végén, mikor az Apple bejelentette, majd elérhetővé tette sok év után az első saját tervezésű monitorját. A Pro Display XDR kétségtelenül egy fantasztikus eszköz, ez azonban nem mindenkinek elég indok arra, hogy több millió forintért megvásárolja azt.

Persze nem is az átlag felhasználókat célozta a megjelenítővel az Apple, a több százezer forintos kiegészítőkkel talán kicsit túl messzire mentek.

Hirdetés

Ezt talán a cég is beismerte, legalábbis ez derül ki Mark Gurman legújabb Power On hírleveléből. A számtalanszor megbízható forrásnak bizonyult Gurman arról ír, az Apple következő önálló megjelenítője a Pro Display XDR árának feléért érkezhet, reményei szerint még ebben az évben.

Gurman először 2021 januárjában, pont egy éve jelentett arról, hogy az Apple egy másik monitoron is dolgozik, ami végre az átlagos (vagy inkább kevésbé professzionális) felhasználókat célozhatja és a 2016-ban megszüntetett Thunderbolt display utódja lehet.

A Bloomberg újságírója azonban nem csak a valószínűleg érkező új monitorról mesélt, több Apple újdonságot is vár idén, amiről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.