Hirdetés

A Qualcomm leleplezte a hordozható konzolját, amivel sosem fogsz játszani



|

A Razerrel közösen fejlesztett eszköz viszont új termékek tömkelegének ágyazhat meg.

Hirdetés

Nemrég adtunk hírt róla, hogy kiszivárgott a Qualcomm és a Razer hordozható konzolja, ami egy developer kit, vagyis egy fejlesztőknek szánt mintamodell a chipgyártó új G3x erőforrásának demonstrálására.

A szivárgás idején még kérdéses volt, hogy fogyasztói termékként is visszaköszönhet-e az eszköz, a Qualcomm viszont azóta megadta a választ, a Snapdragon Tech Summit nevű rendezvényén hivatalosan is leleplezve a konzolt.

Hirdetés

A bejelentés alapján pedig a Snapdragon G3x Handheld Developer Kit pusztán az lesz, aminek eddig is tűnt: egy teljesen működőképes bemutatómodell, amely élesben demonstrálja, hogy mire képes a vele együtt beharangozott G3x chip. Az igazán érdekes tehát maga az erőforrás, a Qualcomm ugyanis ezzel szeretné megvetni a lábát a mobilok és a hagyományos gaming platformok (PC, otthoni konzolok) közötti szegmensben.

A gyártó úgy gondolja, hogy nagy jövő áll az efféle "nomád játék" előtt, ami a Nintendo Switch sikerét és a Steam Deck előrendelése körüli rohamot elnézve nem túl merész feltételezés. A hordozható konzolokba szánt G3x chipről egyelőre annyit árultak el, hogy lehetővé teszi a 144 Hz-es, 10-bites HDR játékot, miközben USB-C porton keresztül akár külső kijelzőhöz vagy XR-szemüvegekhez is csatlakoztathatjuk.

A chip továbbá támogatja az 5G-t és WiFi 6e szabványt, így a gyors adatkapcsolatnak hála az Xbox Cloud Gaminggel és más streaming platformokkal is használható. Ami magát a Developer Kitet illeti, erről a tervezést végző Razer osztott meg néhány specifikációt:

  •     Kijelző: 6,65 hüvelyk ("Full HD+, 10-bit HDR, 120Hz)
  •     Webkamera: 5MP (előlapi, 1080p60)
  •     Vezeték nélküli kapcsolat: 5G mmWave/sub-6 támogatás, Wi-Fi6e
  •     Hang: Snapdragon Sound, 4-utas hangszórók

A Qualcomm termékmenedzsmentért felelős vezetője, Micah Knapp elmondta, hogy a konzolt a fejlesztői közösségnek szánják, akik így nekiláthatnak a hardvert támogató játékok elkészítésének. A gyártó arra számít, hogy a G3x platform "mindenféle játékos eszköznek" fog megágyazni, köztük konzolokkal és HDMI gaming stickekkel.  

"Ahogy a fejlesztők érdeklődni kezdenek, ahogy a közvélemény tudomást szerez erről az új platformról, arra számítunk, hogy a gyártópartnerek átveszik ezt a chipsetet és létrehozzák a saját eszközeiket."

- mondta Knapp, aki szerint a jövő az olyan platformoké, amelyekkel "minden" játékot (ami ebben az esetben androidos, PC-s és felhős címeket takar) egy helyen élvezhetünk.

Ha tehát bejön a Qualcomm számítása, a G3x-szel a jövőben egy új alkategória bővítheti a hordozható eszközök piacát, ahol a mobilokon túl jelenleg az Nvidia Tegra X1-re épülő Nintendo Switch, és az AMD Zen 2-es, megjelenés előtt álló Steam Deck versenyez.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.