Hirdetés

A Redmi beszólt a OnePlusnak



|

Gratulált a OnePlus 7 Pro miatt a riválisának a Redmi, de közölte, hogy a csúcsmobilokra a közelgő Redmi K20 jelenti majd az igazi alternatívát.

Hirdetés

A Redmi ügyvezetője nemrég hivatalosan is megerősítette, hogy a Xiaomi olcsóbb márkájának csúcsmobilja K20 néven jön. A K betű a csúcsmobilok gyilkosára utal (killer), a 20 pedig semmi különösre, állítólag csak szeretnének tanulni a Huaweitől marketing szempontjából. 

Hirdetés

A Redmi K20-ban Snapdragon 855-ös csúcslapka és 48 megapixeles kamera lesznek találhatóak, igen kedvező vételár mellett. Manu Jain szeretne nagy figyelmet szerezni, ezért nemrég gratulált a OnePlus-nak a OnePlus 7 Pro csúcsmobil miatt. Ezután azonban rögtön felhívta a figyelmet, hogy a OnePlust már nem tartja senki a csúcsmobilok gyilkosának, ezért a helyét a Redmi veszi át. 

Az ügyvezető szerint a Xiaomi mindig is hitt benne, hogy a fejlesztéseket mindenki számára elérhetővé kell tenni a csúcsmobilok alternatívái keretében, és hamarosan erre ismét bizonyítékot adnak. Kritizálta a OnePlust azért is, amiért az utóbbi időben folyamatosan emelte a készülékeinek árait. A hátrahagyott űrt a Redmi töltené ki, csúcshardverrel, de kedvező árcédulával. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.