Hirdetés

A Samsung kihagyja a szeptemberi IFA kiállítást



|

A világjárvány kezdete óta az IFA lesz az első nagy tech show, amit nem csak virtuálisan tartanak meg - a Samsung viszont inkább még passzol.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy úgy tervezik, az IFA hagyományos formájában kerül megrendezésre szeptemberben, nem lesz persze olyan, mint eddig, hiszen a jelenlévők létszámát erősen korlátozzák (napi 1000 fő), és egyébként is csak a sajtó és a meghívottak számára nyitják meg a kapukat, a nyilvánosság előtt nem. Az óvintézkedések ellenére a Samsung lemondta a rendezvényt, így nem lesz ott rajta Berlinben. 

Hirdetés

Először a dél-koreai média kezdett róla pletykálni, de a Samsung nem várt sokat, és hivatalosan is megerősítette a döntését. Azt is hozzátette a szóvivő, hogy szeptember elején a Samsung saját virtuális rendezvényt tart majd. Az IFA egyébként szeptember 3-5. között lesz megtartva. 

A jövőbeli együttműködést nem zárta ki a Samsung az IFA szervezőivel, valószínű azonban, hogy egyszerűen korainak tartja a Samsung, hogy rendezvényeken jelenjen meg. Azt nem tudni, hogy a cég az augusztus 5-i nagy bemutatója után egy hónappal később mivel készül, de általában az IFA-ra is vitt magával pár érdekességet, így biztosan marad még meglepetése szeptemberre. Elképzelhető, hogy további cégek vonják ki magukat, és végül a szervezők a kaszálás mellett döntenek, de ezt meglátjuk hamarosan.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.