Hirdetés

A Samsung különleges eseményt tartott a metaverzumban, több-kevesebb sikerrel

|

A bulinak a Decentraland nevű virtuális világ adott otthont, de sok látogató eléggé elveszve érezhette magát.

Hirdetés

Ha szóba kerül a metaverzum, akkor sok ember valószínűleg egyből a Meta játszóterére gondol, pedig ez valójában egy gyűjtőfogalom, így számos virtuális világot nevezhetünk így.

A Decentraland nevű platform is valójában egy metaverzum, ahol a felhasználók NFT formájában vásárolhatnak maguknak telkeket, és természetesen kriptovalutával fizethetnek. Valamilyen okból kifolyólag a Samsung ebben a világban tartotta meg a Galaxy Unpacked 2022 bulit, ahova a jelek szerint nem volt pofonegyszerű eljutni.

Hirdetés

Az eseménynek a Samsung 837X nevű virtuális hely adott otthont, ami a gyártó New York-i élményközpontjának mása. Ide szeretett volna eljutni sok látogató, köztük a CNBC újságírója is, aki nemrég be is számolt a tapasztalatairól. Sam Shead elmondása alapján a Decentralandbe belépve a felhasználó avatárja először egy előcsarnokba kerül, aminek a padlóján látszólag felhők suhannak, középen pedig egy ijesztő örvény van.

Egyesek a jelek szerint már a belépés után pánikba estek, és a chaten próbáltak meg segítséget kérni, vagy éppen finoman jelezték, hogy utálják ezt a játékot. A felhasználók egyébként egy tábla segítségével juthattak el a Samsung saját világába, ahol újabb akadály várt Sheadre és a többi érdeklődőre is. Sokan ugyanis képtelenek voltak bejutni a 837X épületébe, és az sem segített, hogy néhányan mások fején ugrálva igyekeztek előrébb jutni a bejáratnál lévő sorban. Az ajtók viszont nem nyíltak meg, és a chaten ismét megszaporodtak a segélykérések.

Közben már arról pletykáltak, hogy egy youtubernek sikerült bejutnia, a CNET egyik újságírója szerint pedig az ATHENA nevű szerverre átváltva is be lehetett lépni. Persze sok látogató számára valószínűleg nem volt magától értetődő, hogyan is kell szervert váltani a Decentralandben. Nagyjából fél óra után a CNBC is feladta, és inkább visszatért a valóságba.

A Samsung elismerte, hogy volt némi fennakadás, de a tájékoztatása szerint a látogatók és a metaverzum közössége is roppant pozitív visszajelzéseket adott az esemény kapcsán.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.