Hirdetés

A Samsung már teszteli a harmadik generációs Tensor chipet



|

Még a második generációs chip debütálására várunk, de a gyártó addig is folytatja az innovációt.

Hirdetés

Egyelőre csak nagyon korlátozott számban érhető el a Google Pixel 7 prototípusa, amelyet a Google saját fejlesztésű chipjével, a második generációs Tensorral fejlesztettek. Az okostelefon hivatalos megjelenésére még várnunk kell, de idén ősszel jelenik meg a globális piacon.

A Google mérnökei viszont a Samsung szakembereivel együttműködve már a következő generációs chipen is dolgoznak, amely várhatóan a Google Pixel 8-ban fog debütálni.

Hirdetés

Az iparági értesülések alapján a Zuma kódnevű chipet, vagyis a harmadik generációs Tensort az S5P9865 modellszámmal tesztelik, ami egyértelmű folytatása az első (S5P9845 ), illetve a második generációs (S5P9855) fejlesztéseknek. A két vállalat együtt dolgozik a projekten, és ha lehet hinni a híreszteléseknek, akkor a 2023-ra tervezett Google Pixel 8-at már a legújabb Tensor fogja hajtani.

A prototípusokon kívül még néhány hétig biztosan nem lesz elérhető a Pixel 7, így a második generációs Tensor sem, tehát a hétköznapi felhasználóknak még biztosan legalább egy évet kell várniuk mire kezükbe vehetnek egy eszközt, amit a Google saját fejlesztésű chipjének harmadik generációs kiadása hajt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.