Hirdetés

A Samsung szerint felülmúlja az elemzői elvárásokat a hajtogatós telefonok népszerűsége



|

Elképesztő ütemben veszik a Galaxy Z Flip3-at és a Z Fold 3-at.

Hirdetés

A Samsung augusztusban leplezte le a hajtogatós mobiljainak új generációját, a kisebb tabletté formálható Galaxy Z Fold3-at és a klasszikus összecsukható modelleket idéző Z Flip3-at. Az utóbbit azóta volt szerencsénk tesztelni, s még a hibáival együtt is korrekt készülék benyomását keltette.

A vásárlók már az előrendelés során is komoly érdeklődést tanúsítottak az origami-mobilok iránt, a Samsung legfrissebb győzelmi jelentése pedig azt sugallja, hogy még az elemzői várakozásoknál is nagyobb potenciál rejlik a kategóriában.

Hirdetés

A koreaiak ugyan szokásukhoz híven nem közölték a konkrét eladási számokat, azt viszont elárulták, hogy a Z Fold3-mal és a Z Flip3-mal már az értékesítés első hónapjában több vásárlót szereztek, mint a 2020-ban eladott hajtogatós mobilokkal összesen. Az év végéig pedig négyszer annyi ilyen telefont adtak el, mint a teljes előző esztendő során.

A Counterpoint Research augusztusban még azt jósolta, hogy 2021-ben megtriplázódik a piac, így a Samsung most az elemzők felett aratott diadalként igyekszik beállítani a négyszerezést, még ha ez kissé csúsztatás is, hiszen nem csak a koreai vállalat mobiljaiból áll a globális kínálat.

Az viszont igaz, hogy a Samsung piaci részesedését jelenleg 85-93%-ra teszik az elemzők, így valóban fontos, hogy miként teljesít a Z Fold3 és a Z Flip3. 2022-ben azonban már élesebb versenyre számíthat a vállalat, mivel az elmúlt napokban a Honor, az Oppo és a Huawei is új hajtogatós modelleket jelentett be.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.