Hirdetés

A Samsung Z Fold3-ból meríthet ihletet az Apple hajtogatós mobilja



|

Ha hihetünk a legújabb pletykának, az Apple mérnökei egy minden eddiginél vékonyabb kijelzőt fejlesztenek.

Hirdetés

A hajtogatós mobilok valószínűleg sosem lesznek olyan népszerűek, mint a hagyományos társaik, a gyártók viszont így is bíznak a kategóriában, legalábbis erre következtethetünk a Samsung januári győzelmi jelentéséből és abból a tényből, hogy egyre több márka (pl. Honor, Oppo) nevez be a buliba.

Az Apple ugyan továbbra is kivár a lépéssel, a pletykák szerint azonban már a cupertinóiak is kalapálják a saját megoldásukat, januárban például arról hallhattunk, hogy egyszerre több hajtogatós prototípust is tesztel az almás cég. Most pedig egy újabb forrás árulkodik a témáról.

Hirdetés

Ezúttal a koreai The Elec szellőztette meg, hogy az Apple egy minden eddiginél vékonyabb OLED-kijelzőn dolgozik, ami fontos lépés lehet a hajtogatós álmok beteljesítésében. A vállalat elvileg egy polarizátor nélküli panelen munkálkodik. Ezt a réteget széles körben alkalmazzák a megjelenítőkön, és a láthatóságot hivatott javítani azzal, hogy csak egy bizonyos irányba engedi át a fényt.

Az eltávolításával azonban jelentősen vékonyabbá válhat a panel, ez pedig a mobil üzemidejének is jót tenne, a polarizátorok ugyanis visszafogják a fényerőt, amit többnyire az energiafogyasztás növelésével kénytelenek ellensúlyozni a gyártók. A polarizátor kispórolásának előnyeit a Samsung is felfedezte, így a tavaly megjelent Z Fold3-ban már egy speciális színszűrő réteggel helyettesítette a helyigényes technológiát.

Hogy az Apple végül tényleg a koreaiak nyomdokaiba lép-e, azt egyelőre nem tudhatjuk biztosan, az viszont tény, hogy a Samsung Display fontos beszállítója az iPhone-ok OLED-kijelzőinek. A megbízhatóbb elemzők közé tartozó Ming-Chi Kuo tavaly szeptemberben azt jósolta, hogy az iPhone 16-os szériával, vagyis 2024-ben debütálhat a hajtogatós technológia.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.