Hirdetés

A sáskák agya segíthet az önvezető autók problémáján



|

A kutatók a sáskák agyának és látásának működését szeretnék leutánozni azért, hogy az önvezető autók korában a járművek ne ütközzenek egymással.

Hirdetés

Sokan hisznek az önvezető autók jövőjében, de az biztos, hogy azok tömeges elterjedéséhez sok dolog kell még; például az, hogy akár az emberi sofőröknél is hatékonyabban tudják elkerülni az ütközéseket, baleseteket. Elvégre mit sem ér, ha az önjáró autó szabályosan közeledik, de képtelen elkerülni egy veszélyhelyzetet: számos ilyen baleset történt az elmúlt években. A Pennsylvaniai Állami Egyetem tudósai már keresik a megoldást, méghozzá úgy, hogy a sáskák agyát és látását tanulmányozzák. 

Hirdetés

Szerintük a sáskák egyedülállóan jól navigálnak nagy tömegben, méghozzá egy látóneuronnak hála. Így 80 milliós rajban sincs fennakadás. A sáskák így érzékelik a köztük lévő távolságot, a repülési sebességeket, de a szemük eleve nagy látószöggel rendelkezik. Túl közeli helyzetben pedig a repülés irányát megváltoztatják. 

A biológiai rendszer utánzásával sikerült is egy fényérzékelő receptort memórialapkára tenniük, a megoldás az eddiginél kisebb lett, és kevesebbet is fogyaszt. Azt remélik, hogy így az önvezető autók hatékonyabban elkerülhetik a balesetet, és már folynak is a fejlesztések.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.