Hirdetés

A Meta szerint a következő évtizedre csúszhat a metaverzum megvalósulása



|

Az iparág piacvezető helyére pályázó Meta szerint is még csak gyerekcipőben jár a metaverzum technológiája.

Hirdetés

Ugyan a virtuális valóság-szemüvegek legújabb generációjának elindulása 2016-ban nem hozta meg azt a VR-forradalmat, amire sokan számítottak, egy-egy cég van, akik azóta is kitartottak a technológia mellett. Ilyen volt az Oculuson keresztül szinte a kezdetektől a szegmens fontos szereplőjének számító Facebook, amit tavaly át is kereszteltek Metára, hogy így is mutassák elkötelezettségüket a virtuális valóság fejlettebb változatának számító metaverzum létrehozása iránt.

Nemrég számos érdekes új játékot lepleztek le, amik a Quest kijelzőkön futnak majd, ezzel további értéket nyújtva a headsetek felhasználóinak, de a játékok területén kívül is komoly erőt képviselő áttörés, amire sokan várnak a technológiától, egyelőre elmaradt. És ha hihetünk a Metának, egy darabig még váratni is fog magára.

Hirdetés

Erről a Meta Quest legújabb játékait bemutató előadás házigazdája, a játékok készítését producerként is felügyelő Ruth Bram nyilatkozott a prezentáció kapcsán, és kiemelte, hogy még sok fejlesztés vár a metaverzumot megvalósítani igyekvő vállalatokra - köztük a Metára is.

"Úgy gondoljuk, hogy a metaverzum erre az alapra [a virtuális valóságra és a benne már most elérhető játékokra] fog építeni, hogy az internet következő generációja és a társas technológiák következő evolúciója legyen. De a hardveren és a szoftveren még dolgozni kell, és öt vagy tíz évig is eltarthat, míg életre kel"

- mondta Bram. A producer később kiemelte, hogy a játékfejlesztők úttörőnek számítanak a 3D-s terek létrehozásában, és az emberek közötti kapcsolatteremtés újfajta módjainak keresésében is.

A Meta egyébként mindkét fent említett területen, a szoftver és a hardver tekintetében is rendelkezik komoly tapasztalatokkal és tervekkel is. A virtuális valóságot hihetővé tévő kijelzők terén az Oculus Rift, a Quest sorozat, illetve a Samsunggal közösen készített Gear VR termékek kapcsán fejlesztettek már PC-hez kötött, önállóan, és mobillal használható headsetet is. Emellett Mark Zuckerberg már tavaly utalt egy új headset, az egyelőre csak Cambria kódnéven ismert eszköz érkezésére, pletykák szerint ez még idén megjelenhet, sőt, az állítólag beszállítóktól szerzett információk alapján már a kinézetéről is tudhatjuk, milyen lesz.

Ami pedig a metaverzum nem-játékos alkalmazásait illeti, nemrég elindult a Meta jelenlegi zászlóshajójaként működő Horizon Worlds, ám komoly gyermekbetegségei mellett egyelőre nehéz megállapítani, miért is akarnák többen és tovább használni a programot, mint mondjuk a néhány éve nagy népszerűségnek örvendő VR Chatet. De a riválisok között is vannak, akik a közeli jövőben leleplezhetik a metaverzum első építőkockáinak működő változatát.

A Horizon munkahelyi meetingek megrendezésére kihegyezett, Workrooms nevű moduljának állíthat riválist a Microsoft, akik fejlesztői konferenciájukon foglalkoznak majd a metaverzummal. Az egyik előadó pedig ezen a beszélgetésen a Microsoft Teams fejlesztését vezető Nicole Herskowitz lesz, így jó esély van rá, hogy a Windows gyártója is leleplez egy virtuális, munkamegbeszélésekre használható teret. Hasonló törekvése egyébként van a Zoomnak is, akik a virtuális háttereket követően egy olyan funkciót is bemutattak nemrég, amivel egy 3D-s avatárra cserélhetjük magunkat a videohívásokban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.