Hirdetés

A színfalak mögé kalauzolhat a Netflix új szolgáltatása



|

Az N-Plus jóval több tartalmat kínálhat, mint korábban bármelyik streaming platform.

Hirdetés

Új szolgáltatáson dolgozhat a Netflix, mely jelenleg az N-Plus névre hallgat. Az információ egy kérdőívből származik, melyet a cég több szakmabeli újságíró mellett egyes nézőinek is kiküldött.

A kérdésekből kiderült, hogy az N-Plus olyan tartalmakat kínálna az előfizetőknek, amit korábban egyik platform sem tett elérhetővé a közönsége előtt. A teljesség igénye nélkül szóba kerültek szöveges és képi tartalmak, játékok, zenék és podcastek is.

Hirdetés

Örvendetes hír, hogy úgy néz ki, ha megvalósul a szolgáltatás, kap olyan funkciókat, melyek ingyenesen is elérhetőek lesznek. Erről árulkodik az a rész, ahol ezt írják: "a tartalom egy része bárki által látható lesz böngésző segítségével".

Egyes beszámolók szerint a Netflix különböző közösségi elemeket is tervez az új szolgáltatásba, hogy azzal a felhasználók még több ismerősüket vonják be a használók körébe.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a jelenleg is előfizető nézőknek plusz költség lenne-e az N-Plus, a neve alapján azonban elképzelhetőnek tartjuk, hogy a kulisszák mögötti tartalmakért újabb havi pénzt kell majd kicsengetni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.