Hirdetés

A szolgáltatók kedvencei lehetnek az új Honor mobilok



|

Tabletet és olcsómobilt is hozott Párizsba a Honor, amik hamarosan nálunk is kaphatók lesznek, méghozzá barátságosan mért Euró-árfolyammal.

Hirdetés

A nyár kellős közepén, Párizsban mutatta be a Honor legújabb készülékeit, amelyek az alsó-, valamint a középkategóriába hoznak vérfrissítést. A Honor ezzel is egyértelművé tette, hogy már abszolút független a Huawei-től, termékbejelentései nincsenek szinkronban az egykori anyacéggel, és termékcsaládjai is eltérő rétegeket céloznak.

Egy hős, két kísérő

A bejelentés főszereplője egyértelműen a Honor 90, amely a cég legújabb középkategóriás reménysége. A Honor 50 és Honor 70 nyomdokain jár az új modell is, és a dizájnos külső mellett a kijelzőre és a főkamerára helyezi a hangsúlyt a cég. Erről a mobilról még sok-sok mondanivalónk van, amit külön tesztünkben olvashatsz.

Hirdetés

A kistesó, a Honor 90 Lite is bemutatkozott az eseményen, ami egy sokkal barátságosabban árazott, de szintén elegáns, vékony mobiltelefon friss szoftverrel és 100 MP-es főkamerával. Ez a 120 ezer forintos okostelefon persze kicsit lassabb és szerényebb is, mint nagyobb testvére, de azért vannak figyelemre érdemes tulajdonságai, mint például a 4500 mAh-s, 35 Wattal tölthető akkumulátor és a 90 Hz-es 6,7"-os FHD+ kijelző. Noha technikai paramétereit tekintve nem tűnik különlegesnek a modell, biztosak vagyunk benne, hogy a szolgáltatók rendkívül vonzó áron fogják a hűséget fogadó vásárlók után dobálni.

A másik újdonságnak is ismert az elődje hazánkban, ez pedig a Honor Pad X8, vagyis egy tablet. Az idei modell nemes egyszerűséggel a Honor Pad X9 nevet kapta, de

ez nem azt jelenti, hogy 1 collal nagyobb lett a képátló.

A Pad X9 11,5"-os, 120 Hz-es, 2K-felbontású kijelzője egészen biztosan sok vásárlót meg fog győzni, sőt, médiafogyasztáshoz ideális a készülékbe rejtett 6, azaz hat hangszóró is. Szintén figyelemreméltó a fém készülékház és a 7250 mAh-s akkumulátor, valamint a gyári (de vélhetően csak külön megvásárolható) BT billentyűzetes tok is.

Az Android 13-at és MagicOS 7.1-et futtató táblagépben egy Snapdragon 685 SoC dolgozik, ami médiafogyasztáshoz akár elég is lehet, de sajnos LTE/5G modemről nem hallottunk a bemutatón. Ami viszont izgalmas, az a Honor Pad X9 ára, mely 4 GB RAM és 128 GB tárhely mellett 249 Euró, ami a Honor bevett árképzését alapul véve 99 990 forintos árat jelenthet, ennyiért pedig várhatóan egyáltalán nem rossz vétel az új Honor tablet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.