Hirdetés

A tenger alatt fog futni a világ leggyorsabb vonata



|

Ezen a vasútvonalon hamarabb érnek majd célba az utasok, mint repülővel.

Hirdetés

Ha elképesztő léptékű beruházásokról és fejlesztésekről beszélünk, akkor nem is kérdés, az arab félszigeten, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Katarban, Kuvaitban, vagy mint jelen esetben, az Egyesült Arab Emírségek ékkövében, Dubajban érdemes keresgélnünk. Ami nem csoda, hiszen a turizmusra és a luxusra építkező város úttörője ezeknek az innovációknak, így annyira az sem meglepő, hogy most éppen egy tenger alatti, nagyjából 2000 kilométeres vasútvonal megépítése került terítékre.

E terv alapján Dubajt és az indiai Mumbai városát kapcsolnák össze egy tenger alatt futó vasútvonallal, melynek szerelvényei röpke 1000 km/h-s sebességgel haladnának, ezzel egy órát faragva az eredetileg háromórás repülőútból.

Hirdetés

Az értesülések szerint egyébként a tervezetet már 2018-ban kidolgozták, azonban egészen mostanáig nem igazán foglalkoztak vele, holott a vasútvonal nem csak személyszállítási funkciót töltene be, hanem a teherszállításban is fontos szerepet töltene be - míg Dubajból olajat, addig Mumbaiból vizet fuvaroznának rajta.

Természetesen számos kihívással kell szembenézni az ilyen és ehhez hasonló megaprojektek során. A közel 2000 kilométeres szakaszon történő mélytengeri építkezés rengeteg nehézséggel jár, amin az sem könnyít, hogy a tervek szerint átlátszó alagút készülne, ezzel egy következő szintre emelve az utazási élményt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.