Hirdetés

A Teslát sem kerüli el az infláció, a Cybertruck drágább lesz a tervezettnél



|

A még 2019-ben meghatározott fogyasztói árat nem tudja már tartani Elon Musk vállalata.

Hirdetés

Augusztus 4-én zajlott le a Tesla részvényeseinek éves közgyűlése, amely során többek között az is kiderült, hogy a várva várt új modell, a három éve leleplezett Cybertruck többe fog kerülni, mint ahogy azt annak idején a vezetőség tervezte. A jármű eredetileg 2021 végén került volna piacra, viszont a koronavírus-járvány következményei jelentősen hátráltatták a folyamatot. A vállalat vezetője, Elon Musk a rendezvényen kiemelte, hogy az elmúlt három évben rengeteg minden változott, több probléma, köztük az infláció is kedvezőtlenül hat a Cybertruck árazására.

A Tesla tervei alapján a Cybertruck kezdő ára 39 ezer dollár (vagyis mai árfolyamon nagyjából 15 millió forint) lett volna az egymotoros, hátsókerék meghajtásos modell esetében. A legdrágább verzió, az összkerekes, három motoros modell pedig kétszer ennyibe került volna.

Hirdetés

Időközben az önvezető funkcióhoz nélkülözhetetlen Full Self-Driving, vagyis az FSD szoftvere is megdrágult, a korábbi 7000 dolláros kiegészítőért már 5000 dollárral kér többet a gyártó. Ha a Tesla Model Y Long Range példáját vesszük alapul, akkor a Cybertruck esetében legalább 20-22%-os áremelkedéssel lehet számolni. A Model Y tavaly még 51 ezer dollárba, idén már alsó hangon 66 ezer dollárba kerül.

A vállalat nyilvánosságra hozta a teljes konferencia felvételét, amit alább meg is tekinthettek.

A többször elhalasztott Cybertruck megjelenési dátuma azonban továbbra sem ismert, ahogy a futurisztikus küllemű járgány várható árát is titok övezi.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.