Hirdetés

A TikTok bejelentette az első európai adatközpontját

|

Idén építi meg az első adatközpontját Európában a TikTok, amely nagyon szorult helyzetbe került az utóbbi hetekben.

Hirdetés

A TikTok az elmúlt hetekben elképesztően szorult helyzetbe került, és ha szeptember 15-ig a kínai ByteDance nem adja el egy nagy és erős amerikai cégnek úgy, hogy a bevétel jelentős része az amerikai pénzügyminisztériumhoz kerül, akkor Amerikában betiltják az appot. Az ügy részleteivel többször foglalkozunk, a legutóbbi fejleményeket itt külön is összegyűjtöttük. A geopolitikai csatározásoktól még nehezebb helyzetbe került TikTok app fejlesztői eközben bejelentették, hogy idén megépítik az első adatközpontjukat Európában. 

Hirdetés

Minderre valószínűleg azért kerül sor, mert Amerika mellett az EU is nehezményezte a felhasználói adatok Kínában való tárolását és feldolgozását, ami egyben jogi kockázatot is jelent. 

A TikTok Írországban építi meg az adatközpontot, és az európai felhasználók adatait tárolja majd ott, ha elkészül (2022 elején). A befektetés 420 millió eurót jelent, és elvileg több száz új munkahelyet teremthet. Európában a szivárgások szerint 17 milliónál több havi aktív felhasználója volt a tavalyi év elején a közösségi appnak. 

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.