Hirdetés

A TSMC leszállította az első orosz tervezésű chipjeit



|

A chiphiány miatt csak több hónapos késéssel sikerült teljesíteni a Baikal Electronics megrendelését.

Hirdetés

Az orosz szuperszámítógépes cég, a T-Platforms még 2015-ben indította útjára a Baikal CPU elnevezésű hazai processzorcsaládját, melynek tervezésért az erre a célra alapított Baikal Electronics felel. A Baikal-széria második tagjának, az ARM-architektúrára épülő Baikal M-nek ugyan a korábbi tervek szerint már 2017-ben piacra kellett volna kerülnie, az első szállítmányát azonban csak nemrég juttatta el az oroszokhoz a gyártó TSMC.

Ráadásul ez sem túl nagy adag, a fejleményről beszámoló CNews hírdása alapján ugyanis mindössze 5000 chipet kapott a Baikal Electronics, amit szokatlan módon súlyra is megadtak: összesen 66 kilogrammot nyom az értékes szállítmány (a kíváncsibbak kedvéért az chipenként 13,2 grammra jön ki).

Hirdetés

A portál kérdésére az orosz cég elmondta, hogy eredetileg a nyár elejére várták SoC-okat, ám a magas kereslet miatt a tajvani partner csak 4 hónapos késéssel tudta teljesíteni a megrendelést. 2022-től azonban arra számítanak, hogy havi 10-15 ezer Baikal-M fut be hozzájuk a TSMC-től.

Ami a chip specifikációit illeti, nem kell csúcstechnológiára gondolni:

  • 8 db ARM Cortex-A57 mag(64 bit)
  • maximum 1,5 GHz-es órajel
  • 8 magos Mali-T628 GPU
  • 4 MB (L2) + 8MB (L3) gyorsítótár
  • >30W becsült TDP

A chip lelkét tehát az ARM 2014-ben bemutatott Cortex A57-es magjai adják, ami azért már nem éppen friss fejlesztés. A Baikal Electronics üzleti titkokra hivatkozva nem árulta el, hogy kik fognak vásárolni a SoC-ból, de egy orosz PC-gyártó, az iRU még augusztusban bejelentette, hogy Baikal-M-alapú, "teljesen orosz" számítógépekkel áll elő, amiken hazai tervezésű szoftver fut majd.

Nem kizárt, hogy ezekből juthat az állami szerveknek is, hiszen Oroszország szeretne függetlenedni a külföldi, főként nyugati technológiáktól, melyekben potenciális nemzetbiztonsági kockázatot lát. Az utóbbi években ezt a célt szolgálta például a világhálóról való lecsatlakozás műszaki előkészítése, valamint az "orosz GPS"-ként emlegetett GLONASS kibővítése és korszerűsítése is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.