Hirdetés

A Twitter vezetősége hamarosan megegyezhet Elon Muskkal a cég felvásárlásáról



|

A világ leggazdagabb embere napokra lehet attól, hogy zsebre vágja a Twittert is.

Hirdetés

Újabb fordulat állt be Elon Musk és a Twitter piruettjében, ami néhány hete vette kezdetét, amikor a milliárdos 9,2%-os tulajdonrészt vásárolt az általa is előszeretettel használt közösségi platformban, majd bejelentette, hogy az egész céget megszerezné és kivezetné a tőzsdéről.

Musk 43,4 milliárd dolláros ajánlatára azonban még ellenlépésekkel reagált az igazgatótanács, ezért napokig úgy tűnt, hogy nem lesz semmi az üzletből. A Tesla és a SpaceX alapítója viszont azóta újabb, 46,5 milliárd dolláros ajánlattal állt elő, ami a jelek szerint megpuhította a Twitter vezetőségét.

Hirdetés

A The Wall Street Journal és a The New York Times legalábbis egyaránt arról írnak, hogy az igazgatótanács tárgyalásba kezdett Muskkal, és akár napokon belül nyélbe üthetik az egyezséget a mikroblog eladásáról. Állítólag vasárnap óta folyik az egyeztetés, a vezetőség pedig azért engedhetett az elutasító álláspontjából, mert a milliárdos legutóbb már részletesen felvázolta, hogy miből finanszírozná az akvizíciót (röviden: saját cégeinek részvényeivel és banki kölcsönökkel teremtené meg az ehhez szükséges fedezetet).

A The New York Times szerint ma hajnalban már a felvásárlás lezárásának részleteit tisztázták, köztük az ütemezéssel és azzal, hogy milyen védelmet élvezne a Twitter, ha a bejelentés után mégis rosszul sülne el az üzlet. Ugyanakkor mindkét lap leszögezte, hogy még semmi sem végleges, és még mindig kútba eshet a 46,5 milliárd dolláros akvizíció.

Ha viszont sikerül dűlőre jutniuk a feleknek, az a közösségi média történetének legnagyobb felvásárlása lehet. Hogy érezzük az arányokat: a Facebook 2012-ben 1 milliárd dollárt fizetett az Instagramért, 2014-ben pedig 19 milliárd dollárért terelte a szárnyai alá a WhatsAppot. A Twitter működésében pedig földindulásszerű változásokat okozhatna az új tulajdonos színre lépése, Musk ugyanis egyértelművé tette, hogy komoly reformokban gondolkodik, elsősorban a szólásszabadság biztosításának érdekében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.