Hirdetés

A valódi orvosoknál is jobb válaszokkal szolgál a ChatGPT egy kutatás szerint



|

Meglepő eredményt hozott, amikor összemérték a hús-vér orvosok és a chatbot által kínált szakvéleményeket.

Hirdetés

Az OpenAI ugyan semmiképp sem távgyógyítási célokra fejlesztette ki a ChatGPT-t, a gépi tanuláson alapuló szolgáltatás azonban iszonyatos mennyiségű tudást szívott magába az internet minden zugából, így egy korábbi teszt alapján akár az amerikai orvosi alkalmassági vizsgát is képes teljesíteni, 50-60%-os eredményt nyújtva.

Az elért pontszám fényében azt gondolhatnánk, hogy azért még nem a ChatGPT a legjobb doktor a vidéken, de egy friss kutatás most arra utal, hogy az algoritmus sokkal jobban teljesít, mint azt eddig gondoltuk.

Hirdetés

A JAMA Internal Medicine felületén publikált tanulmány szerzői 195 kérdést és választ vizsgáltak meg a Reddit r/AskDocs nevű fórumáról, ahol valódi orvosok segítenek a közösségi oldal felhasználóinak. A doktorok által megválaszolt kérdéseket az OpenAI chatbotjának is feltették, a gépi válaszokat pedig egy szakértői bizottság vetette össze az emberiekkel.

A kiértékelés során arra jutottak, hogy az esetek 76%-ban a ChatGPT reagált hatékonyabban a páciensek problémáira, és döbbenetes módon még nagyobb empátiát is tanúsított. Az eredményt egy grafikonon is ábrázolták, melynek bal oldalán a válaszok minősége, a jobb oldalán pedig az empátia mértéke látható.

A ChatGPT által nyújtott "szakvélemények" több mint háromszor gyakrabban érdemelték ki a "jó" és a "nagyon jó" értékelést, valamint 10-szer gyakrabban bizonyultak "empatikusnak" vagy "nagyon empatikusnak", mint az igazi orvosok válaszai. A tanulmány vezető szerzője, John W. Ayers szerint ez bizonyos esetekben akár életeket is menthet, összességében viszont nem szabad elkönyvelni, hogy a ChatGPT megoldotta a világszerte tapasztalható orvoshiányt.

Ayersék ugyanis figyelmeztetnek, hogy a kutatás alapjául vett reddites interakciók nem reprezentálják a tipikus orvos-beteg találkozásokat, különösen nem az empátia kérdésében, a tanulmány pedig azért is torzíthat, mert egy leegyszerűsített módszer alapján értékelték a válaszok minőségét. A ChatGPT kapcsán továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a szolgáltatás hajlamos nagy magabiztossággal teljes badarságokat írni, ami a jelenlegi formájában rendkívül veszélyessé teszi az orvosi célú bevetését.

Mindenkit óva intenénk tehát attól, hogy a tanulmányon fellelkesedve a ChatGPT-vel próbálja diagnosztizálni magát, de a kísérlet mindenesetre rámutat, hogy komoly lehetőségek rejlenek a chatbothoz hasonló technológiákban, amelyek megérik a további vizsgálódást. Eközben maga az MI már be is tette a lábát az egészségügybe: például hazánkban is elérhető egy távgyógyítási szolgáltatás, amely mesterséges intelligencia segítségével elemzi a betegek panaszait, mielőtt egy igazi orvos is elbírálná azokat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.