Hirdetés

A Vatikán is besegít a napokon belül landoló, titokzatos aszteroida-minta elemzésébe



|

Ha minden a tervek szerint halad, még néhány nap és földet ér a Bennu-aszteroidából vett minta.

Hirdetés

A NASA egyik legizgalmasabb projektje a 2016 óta futó OSIRIS-ReX, amelynek a célja a Bennu nevű aszterioda minél aprólékosabb feltárása. Az 1999-ben felfedezett, 550 méteres átmérőjű kisbolygó arról ismert, hogy a Földet leginkább veszélyeztető égitestek között tartják számon, ami egy 2010-es számítás szerint 1:1000-es becsapódási esélyt jelent valamikor a 2182-es évben.

Az OSIRIS-REx misszió legfontosabb része a 2018-ban végrehajtott érintőleges landolás volt, melynek során a NASA és a Lockheed Martin által épített szonda egy kar segítségével gyűjtött kőzetmintákat az aszteroidáról. Ha minden a terv szerint halad, a rakomány pár napon belül megérkezik a Földre.

Hirdetés

A NASA egyebek mellett az X (korábban Twitter) felületén emlékeztette a világot, hogy szeptember 24-én fut be az űrbéli küldemény, méghozzá 8,8 uncia, vagyis közel 250 grammnyi kőzetminta formájában. Az érkezés közép-európai idő szerint késő délután várható, miután a mindenféle lassítás nélkül közelítő OSIRIS-Rex 102 ezer km-es távolságban megkapja az irányítóközpont parancsát a minta kioldására.

A felbecsülhetetlen értékű kőzeteket rejtő kapszula pontosan 16:42 perckor fog belépni a Föld légkörébe, 44 500 km/h-ás sebességgel közelítve a felszínhez. A landolást ernyők fékezik, és ha a NASA mérnökei jól céloznak, Utah állam Nagy-sóstó-sivatagában kerül sor a leszállásra. Az igazi munka viszont csak ezt követően veszi kezdetét, hiszen még elemezni is kell a messziről jött "kavicsokat".

Ez pedig különösen izgalmasnak ígérkezik, a NASA tudósait ugyanis a begyűjtés óta lázban tartja az a felfedezés, hogy a Bennu felszíne jóval lazább szerkezetű a vártnál, amire egyelőre nincs magyarázat. A Mashable beszámolója szerint a rejtély megválaszolásában még a Vatikán is besegít, az elemzést végző csapatnak ugyanis egy nagy csillagászati szaktekintélynek számító jezsuita szerzetes, Robert J. Macke is a tagja lesz, aki egy speciális eszközt tervezett kőzetek sűrűségének méréséhez.

Az OSIRIS-REx visszatéréséről a NASA blogján olvashatsz részletesen.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.