Hirdetés

A Xiaomi lenyomná az Apple-t, élet-halál harcra készülnek a kínaiak



|

A Xiaomi éveken belül a legnépszerűbb mobilgyártó szeretne lenni, erre pedig hajlandó áldozni is.

Hirdetés

Ugyan az év nagy részében elmaradt a versenytársaktól, az utolsó negyedév lenyűgöző iPhone 13-eladásainak köszönhetően az Apple az első helyen zárta a legtöbb okostelefont leszállító gyártók versenyét. Ráadásul a globális toplista mellett a helyi gyártókat beelőzve Kína legnépszerűbb márkája is a cupertinói cég lett. A Xiaomi ezen változtatni szeretne, és úgy tűnik, ezt vágyálomnál komolyabban kezeli.

Hirdetés

A cég alapítója, Lei Jun a Xiaomi első, a holdújévet kísérő munkaszüneti időszakot követő stratégiai megbeszélése után írt egy posztot erről a Weibo közösségi platformon. Ebben megerősítette azt a vállalását, hogy százmilliárd jüant fektetnek fejlesztési munkálatokba, ettől pedig nem kis előrelépést várnak.

"Teljes mértékben az Apple-höz mérjük magunkat a termékek és élmények tekintetében, és az a célunk, hogy Kína legnagyobb prémium márkája legyünk az elkövetkező három évben"

- írta Lei, ami mellett egyébként nemcsak a kínai, hanem a globális piacon is szeretnének vezetővé válni ugyanennyi idő alatt. Ennek kapcsán pedig nem csak a hazai piacon kaptak biztató jeleket, ahol a Huawei hanyatlásával nagyot léphetett előre a Xiaomi. 2021-ben, amikor egy negyedévre meg tudták előzni az Apple-t, a korábbinál több telefont szállítottak le Dél-Amerikába, Afrikába, és Európa nyugati országaiba, így látszik, hogy más régiókban is sikeres lehet a gyártó.

De a Xiaomi alapítója is tudja, hogy kemény versenyben kell helytállniuk, a felső kategóriás mobilgyártók közötti küzdelmet az "életre-halálra szóló háború" jelzővel illette, de a konkurencia mellett más tényezők is okoztak fejfájást számára. A tavalyi harmadik negyedévben például más márkáknál jobban érintette a Xiaomi modelljeit a globális ellátási láncok problémáiból következő termékhiány. Emellett Kínában csökkent az érdeklődés a mobiljaik iránt, igaz, erre is tudtak választ adni, és a következő három évben tízezerről harmincezerre növelik a Kínában megtalálható dedikált kereskedések számát, jobban lefedve az ország különböző vidékeit.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.