Hirdetés

A Xiaomi tudja, hogyan kell pénzt csinálni



|

A Xiaomi tőzsdére lépése óta ez az első beszámoló, amely ráadásul azt jelzi, hogy ügyesen taktikázik a cég.

Hirdetés

Bár a Xiaomi az elmúlt negyedévekben rengeteg okostelefont tudott eladni, és a globális piacon is egyre nagyobb jelenléttel bír, a meglehetősen alacsony árak és haszonkulcs miatt nyereséget nem igazán tudott elérni. A kínai gyártó alapvetően továbbra is a kis haszon mellett értékesített mobilokra építkezik, pedig igyekszik több lábon állni, illetve szoftveres és IoT-oldalról is bevételeket szerezni. 

Hirdetés

A Xiaomi tőzsdére lépése után most megérkezett a cég második negyedéves beszámolója, amely azt mutatja, hogy a vállalat ezúttal 2 milliárd dolláros nyereséget tudott elérni. 

Ez a közelében sincs a Samsung vagy az Apple eredményeinek, ugyanakkor remek fejlemény azok után, hogy az előző két negyedévben veszteséges volt a Xiaomi. Az április és június közé eső árbevétel ráadásul az elemzők várakozását meghaladva elérte a 6,6 milliárd dollárt. 

Világszinten 32 millió okostelefont szállított le az érintett három hónap alatt a Xiaomi, ezzel pedig rekordszintű árbevételt ért el, éves szinten 58,7 százalékos emelkedés mellett. A bevételek 67 százaléka viszont még mindig mobilokból ered, aminek egyes üzleti elemzők nem örülnek, hiszen ez a piac túl érzékenyen reagálhat a versenyre és a változásokra. Bár az 5 százalékos maximum árrés mellől nem tágít a Xiaomi, a befektetők örültek a mostani nyereségnek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.