Hirdetés

Agyvezérelt robotkarral is lehet ám piskótát enni

|

Videón látható egy férfi, aki az agyával vezérelt egy robotkart, hogy piskótát ehessen.

Hirdetés

Robert "Buz" Chmielewski egy olyan férfi, aki fiatal korában komoly balesetet szenvedett, aminek következtében csak alig tudja mozgatni a karjait, és alig érez azokkal. Számára nagy áttörést jelentett, hogy nemrég úgy tudott Twinkie piskótát enni, hogy agyvezérelt robotkarok adták a szájába. Ennek persze orvosilag is komoly előzménye volt. 

Két éve a férfi 10 órás agyműtéten esett át, egy olyan klinikai teszt részeként, amelynek célja az volt, hogy a résztvevők az őket segítő eszközöket idegi jelekkel vezérelhessék. Az agya két oldalába így hat elektródasort ültettek. Ennek segítségével tudja mozgatni a két protézist (robotkart), hogy megetesse saját magát. 

Hirdetés

A tudósok az agy-számítógép interfészt a robotikával és mesterséges intelligenciával azért kombinálják, hogy a sérült emberek a fontos feladatokra koncentrálhassanak. Így a robotkarokkal azt is meg tudják határozni, hol és mekkora falatot vágjanak például a késsel és villával, az agyi jelek pedig segítenek a robotkarok pontosabb mozgatásában a szoftvernek. 

A kutatások tovább folytatódnak arra vonatkozóan, hogyan lehet ilyesmit megoldani komoly műtétek nélkül is. Addig azonban a sérültek számára nagy áttörést jelenthetnek az ilyen gyakorlati megoldások. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.