Hirdetés

Akár az elhunyt szeretteid hangján is képes lesz megszólalni az Amazon Alexa



|

Az Amazon asszisztense már egy rövid minta alapján is kiváló minőségben generálja a hangokat.

Hirdetés

A jó memóriával bíró olvasók még emlékezhetnek rá, hogy tavaly decemberben elindult egy rendhagyó szolgáltatás, a HereAfterAI, amely mesterséges intelligencia segítségével rögzíti az emberek személyiségét, a digitális öröklétet ígérő avatárokkal pedig akár okos hangszórón keresztül is cseveghetünk.

Az Amazon most egy hasonló megoldással állt elő, amely idővel lehetővé teheti, hogy az Alexa asszisztens egy elhunyt szerettünk hangján szólaljon meg, ehhez pedig nem is kell hosszasan trenírozni az algoritmust.

Hirdetés

Az újdonságot a kiskereskedelmi óriás éves re:Mars konferenciáján jelentette be a vállalat vezető alelnöke, az Alexa tudományos vezetőjeként is tevékenykedő Rohit Prasad. A kissé ijesztő technológiát egy olyan esettel illusztrálták, melyben a digitális asszisztens az elhunyt nagymama hangján olvasott esti mesét egy gyereknek.

Prasad elmondta, hogy a  kiváló minőségű mesterséges hang előállításához már egy percnél rövidebb alapanyag is elég, vagyis nincs szükség több órányi stúdiófelvételre. Ezt úgy sikerült elérniük, hogy nem beszédgenerálási útvonalként, hanem hangkonverziós feladatként határozták meg a célt. A vezető szerint a technológia bizonyítja, hogy a mesterséges intelligencia aranykorát éljük, amikor az álmok és a tudományos fikciók valósággá válnak.

Az Amazon nem árulta el, hogy mikor várható a funkció megjelenése, ahogy azt is nehéz megmondani, hogy miként fogadják majd az emberek. Alapesetben akár a gyász feldolgozása szempontjából is hasznos lehet, ha megörökíthetjük egy elhunyt rokon vagy barát hangját, ám biztosan akadnak majd, akik - ugyancsak érthető okokból - idegenkednek tőle, hogy egy lélektelen tárgy személyesítse meg a szerettüket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.