Hirdetés

Akár be is tilthatják az EKG-s Apple Watchok árusítását az Egyesült Államokban



|

Újabb szabadalmi ügy veszélyezteti az Apple Watch forgalmazását.

Hirdetés

Januárban számoltunk be róla, hogy a Masimo nevű orvostechnológiai cég a véroxigénszint-mérésre vonatkozó szabadalmai megsértésével vádolja az Apple-t, a keresetnek pedig részben helyt is adott az első fokon eljáró bíróság, így végső soron veszélybe kerülhet az ilyen funkciót is kínáló Apple Watch-modellek forgalmazása.

Ez azonban nem az egyetlen folyamatban lévő ügy: az Apple-t egy másik cég, az AliveCor is szabadalomsértésért szeretné felelősségre vonni, méghozzá az Apple Watch Series 4-ben debütált EKG (elektrokardiogram) miatt. Ennek kapcsán az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága (ITC) decemberben úgy határozott, hogy az almás cég valóban megsértette az AliveCor védjegyeit, korlátozott beszüntetési végzést adva ki a gyakorlatra.

Hirdetés

Az Apple megpróbálta érvényteleníttetni a döntést, egyenesen az USA kormányánál kérve az ITC határozatának felülbírálását, az AliveCor azonban nemrég sajtóközlemény útján tudatta, hogy a Biden-adminisztráció nem volt hajlandó segítő kezet nyújtani Tim Cookéknak.  

"Gratulálunk Biden elnöknek, amiért fenntartotta az ITC döntését, és felelősségre vonja az Apple-t az iparágvezető EKG-technológiánkat megalapozó szabadalmak megsértéséért. Ez a döntés túlmutat az AliveCoron, és egyértelmű üzenetet küld az innovátoroknak, hogy a fogyasztók számára előnyös új technológiák létrehozása érdekében az Egyesült Államok meg fogja védeni a szabadalmaikat."

- ünnepelte a kormány elutasító válaszát az AliveCor vezérigazgatója, Priya Abani. Ez viszont még nem azt jelenti, hogy a cégnek nyert ügye van, az ügyről beszámoló 9to5Mac szerint ugyanis az Apple a következő körben egy szövetségi bíróságon tervezi megtámadni az ITC elmarasztaló határozatát. Ha a cupertinóiak végérvényesen veszítenek, az felveti a lehetőségét, hogy az EKG-val szerelt Apple Watchok importtilalom alá kerülnek az Egyesült Államokban. Ebben az esetben az AliveCorral való megegyezés, vagy a szabadalomsértő technológia elhagyása/kiváltása jelentené az alternatívát.

A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az AliveCor és az Apple többfrontos háborút vívnak egymással. Az orvostechnológiai cég 2021-ben trösztvádakkal is beperelte az iPhone gyártóját, míg tavaly decemberben az Apple támadt vissza, a saját szabadalmai megsértését kérve számon az ellenlábasán.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.