Hirdetés

Állítólag annyira nem veszik az új iPhone-t, hogy máris vissza kellett fogni a gyártását



|

Néhány napja még sikert jósoltak az elemzők az új iPhone SE-nek, egy újabb forrás szerint viszont nem indult erősen az értékesítés.

Hirdetés

Az Apple a hónap elején mutatta be a jóárasított mobilja, az iPhone SE legújabb generációját, ami a várakozásoknak megfelelően csak az 5G-s A15 Bionic processzorral, 1 GB memóriával és egy valamivel izmosabb akkuval licitált rá a 2020-ban piacra dobott elődjére.

Habár a tajvani DigiTimes nemrég két elemzőt is idézett, akik szerint akár 30 millió is fogyhat majd a budget készülékből, most napvilágot látott egy újabb jelentés, mely szerint a frissített iPhone SE olyan gyengén fogy, hogy máris fékezni kell a gyártósorokat.

Hirdetés

Az információ forrása az iparági elemző Ming-Chi Kuo, aki hagyományosan pontosabb előrejelzésekkel szokott szolgálni, mint a kevésbé megbízható források közt számon tartott DigiTimes. Kuo úgy tudja, hogy a várakozásaiban csalódó Apple már értesítette is a partnereit a célszámok csökkentéséről. A szakértő így most arra számít, hogy a korábban jósolt 25-30 millió helyett csak 15-20 millió SE találhat gazdára az idén.

Kuo szerint a helyzetről az is árulkodik, hogy a vadonatúj mobilból bőven van készleten, ami nem gyakori az Apple termékeinél, pláne nem ezekben a chiphiányos időkben. A magyar webshopba látogatva cikkünk írásakor valóban úgy találtuk, hogy mindössze 10 nappal az értékesítés kezdete után az iPhone SE  azonnal rendelkezésre áll, bármely színben és tárhellyel.

Könnyen lehet tehát, hogy az almás logó sármja ezúttal már nem cipeli majd el a hátán a 2014-es iPhone 6-ig visszavezethető dizájnt, ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy sok gyártó még a 15-20 milliós eladásnak is nagyon örülne, bármely modelljénél. Csak hogy érezzük az arányokat: a Samsung népmodellnek szánt mobiljából, a Galaxy S20 Fan Editionből kb. 10 millió példányt sikerült eladni 2020 vége óta, amivel tavaly a piacvezető Samsung egyik legsikeresebb modelljének bizonyult.

A Nikkei Asia egyébként nemrég arról számolt be, hogy az Apple-nek a szeptemberben bemutatott iPhone 13 gyártását is vissza kellett fognia, ám ennek hátterében a kereslet természetes, szezonális ingadozása állhat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.