Hirdetés

9 milliárd dollár be nem fizetett adó miatt pereli a Facebookot az amerikai adóhatóság



|

Az IRS szerint a Facebook szándékosan alulértékelte a szellemi tulajdonát, hogy elkerülje 9 milliárd dollárnyi adó megfizetését.

Hirdetés

Február 18-án az IRS, az Egyesült Államok adóhivatala pert indított a Facebook ellen. A hatóság szerint a közösségi óriás szándékosan alulértékelte 2010-ben a szellemi tulajdonát, hogy elkerülje 9 milliárd dollárnyi adó megfizetését. A tárgyalás négy hétig is eltarthat, a Facebook számos senior vezetőjét beidézték tanúként. Érdekes módon Mark Zuckerberg ügyvezető meghallgatására nem tartanak igényt.

Hirdetés

Az ügy azután robbant ki, hogy az IRS azt állította, a Facebook a szellemi tulajdonának egy részét átadta az írországi leányvállalatának azért, hogy csökkentse az adóterheit. 2010 és 2016 között az említett fiókrészleg közel 14 milliárd dollárt fizetett az anyavállalatnak (jogdíjként). 

A Facebook szerint kockázatos volt a 2010-es szellemi tulajdon-átadás, mivel a cégnek nem volt árbevétele mobilos hirdetésekből, továbbá a nemzetközi üzlete csak akkor indult be. Éppen ezért kitart amellett, hogy annak idején megfelelően mérték fel a szellemi tulajdon értékét. Ha a bíróság az IRS javára dönt, az több mint 9 milliárd dollárjába fájhat a szolgáltatónak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.