Hirdetés

Amerikában új szervezetet indítottak, ami nem csak UFO-figyeléssel foglalkozik majd



|

Ezzel persze nem csak szervezeti átrendeződés történik, alapvetően nagyobb figyelmet kap mostantól a téma.

Hirdetés

Május közepén nagy felhajtás volt több, frissen napvilágot látott felvétel miatt, amiket a Pentagonnak egy meghallgatás során kellett szabadon elérhetővé tennie. Ezek közül több videón olyan ismeretlen légi tárgyak láthatóak, vagy olyan események, amiket egyelőre semmilyen észszerű indokkal nem tudtak megmagyarázni.

Az tisztán látszik, hogy az Egyesült Államokban tényleg komolyan veszik a dolgot, hiszen miközben a fent említett mozgóképek elemzése és vizsgálata zajlik, egy új szervezetet is alapított a Védelmi Minisztérium, akik nem csak az UFO észlelésekkel, hanem minden más rendellenes tevékenységgel is foglalkoznak majd.

Hirdetés

Miközben az UFO helyett most már inkább az UAP-t, azaz a Unidentified Aerial Phenomena kifejezést használják, a korábban a témával foglalkozó Airborne Object Identification and Management Group helyére az AARO, azaz az All-domain Anomaly Resolution Office lép.

Ahogy a nevük is mutatja, ők már nem csak a megmagyarázhatatlan repülő tárgyakra fókuszálnak majd, hanem minden olyan észlelésre, amire látszólag nincs az emberiség tudásával magyarázható indok.

Az iroda Ronald Moultrie irányítása alá tartozik majd, aki elmondta, a munkájuk nem csak az esetek azonosításából és az ezzel járó egyéb feladatokból áll, a sereget és a hírszerzést is mindig a legfrissebb információkkal fogják ellátni. Az AARO egyébként a kongresszus által megnövelt védelmi költségvetésnek köszönhetően jöhetett létre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.