Hirdetés

Android 13-at is kaphatnak a legújabb Sony Xperia csúcsmobilok



|

A pletykák szerint a Sony is kiterjeszti a csúcsmobilok támogatását, így az Xperia 1 II és az Xperia 5 II az Android 13-at is megkapják idővel.

Hirdetés

A Samsung nemrég kötelezte el magát amellett, hogy számos készülékét már három Android-generáción át támogatja főrendszerfrissítéssel, így többek között a Galaxy Note 10 és Galaxy S10 széria, de egyes Galaxy A modellek is három új Androidot kapnak a megjelenésüktől számítva. A jelek szerint most a Sony is csatlakozik a sorhoz. Japánból származó pletykák alapján az Xperia 1 II kap elsőként három generációnyi támogatást, így az Android 13 is megjelenik rá majd. 

Hirdetés

Mindez egyelőre nem hivatalos, de a forrás megszellőztette, hogy más modelleknél is lehet számítani hasonlóra. Konkrétan a szeptember 17-én debütáló Xperia 5 II is megkapja majd idővel az Android 13-at. 

A korábbi készülékek tulajdonosai viszont nem örülhetnek: az Xperia 1, Xperia 5 és Xperia 10 II mobilokra kizárólag az Android 11 jár majd. Az Xperia 10, Xperia 10 Plus, Xperia 8 és Xperia 8 Lite pedig Android 10-en maradnak. Kíváncsian várjuk a Sony állásfoglalását. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.