Hirdetés

Annyira megszerette az űrutazást a SpaceX egyik űrturistája, hogy tömbjegyet vett



|

A támogatását élvező, háromfázisú Polaris program várhatóan történelmet fog írni.

Hirdetés

Tavaly új trendet elindító, forradalminak beállított utazásokon privát cégek is turistákat vittek az űrbe, aminek kapcsán sokak számára nem volt olyan megnyugtató, hogy a szupergazdagok arra használják a Föld véges erőforrásait, hogy a légkör határára repüljenek. Az egyik ilyen küldetés folytatása, amit Jared Isaacman finanszíroz, viszont akár előre is viheti a SpaceX űrprogramját.

Az Inspiration4 után újabb megállapodást jelentett be a SpaceX és Isaacman, aminek a Polaris a neve, és három küldetésből fog állni. Ezek közül az első, a Polaris Dawn a tervek szerint öt napig tart majd, és a során a SpaceX Crew Dragon minden korábbi repülésénél távolabb megy majd a Föld felszínétől. Eközben vizsgálják majd azt is, hogyan hat a bolygónk légkörén kívül (és a magasabb pályán) történő tartózkodás az emberi szervezetre, amivel kapcsolatban az egyik érdekesség, hogy az út egy részét az elektromosan töltött részecskéket tartalmazó Van Allen-övben tennék meg.

Hirdetés

A küldetés alatt megkísérelnék továbbá az első, űrturisták által végrehajtott űrsétát is, ami pedig a SpaceX űrruháinak fejlesztésében lenne fontos mérföldkő, illetve tesztelnék, hogy a Starlink műholdak milyen kommunikációs lehetőségeket biztosítanak egy, a Földtől jobban eltávolodó járműnek. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a küldetést finanszírozó Isaacman egyben a Saint Jude Gyermekkórháznak történő adománygyűjtésre is felhasználná az űrrepülése alkalmát.

A második és harmadik misszióról nem tudunk sokat, csupán annyit, hogy a középső repülésre szintén egy Crew Dragon fedélzetén kerülne sor, az utolsón viszont már a fejlesztés alatt álló, de még szabályozói engedélyekre is váró Starship vinné és hozná az utasokat. Erre az űrjárműre vár egyébként a milliárdos űrturista, Yusaku Maezawa is, aki egy, a Hold közelében elhaladó misszióra váltott jegyet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.