Hirdetés

Arcmaszkokkal és arcpajzsokkal segít az Apple



|

Több mint 20 millió arcmaszkot szerzett be a cég, emellett pedig elindította az arcpajzsok gyártását és szállítását.

Hirdetés

Az Apple igyekszik kivenni a részét a koronavírusjárvány elleni küzdelemből, ezért a dolgozóit, a partnereit és a beszállítóit is mozgósítja, hogy védőfelszereléseket biztosíthasson az egészségügyi dolgozóknak és másoknak. Most több mint 20 millió arcmaszkot szerzett be a vállalat. Tim Cook ügyvezető azt is hozzátette, hogy az Apple megkezdte az arcpajzsok gyártását és szállítását is, a kormányzatokkal pedig világszerte együttműködik a készletek elosztásában és annak irányításában, hogy ezek oda jussanak, ahol leginkább szükség van a termékekre. 

Hirdetés

Cook szerint az első Apple arcpajzsokat a Kaiser kórház kapta Santa Clarában. Egy dobozban 100 darab található, mindegyik kevesebb mint két perc alatt összeszerelhető és tetszés szerint állítható. A hét végére az Apple 1 milliót akar ezekből leszállítani, azután heti újabb és újabb 1 milliót, a cél pedig az, hogy a világ többi részére is jusson, ne csak Amerikába. 

Az Apple ezzel csatlakozott azon 3D-nyomtatással foglalkozó startupokhoz és egyéb nagy gyártók névsorához, amelyek a nehézségek idején hasonló projektekre is fordítják az erőforrásaikat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.